Index Vakbarát Hírportál

Szétválasztották a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikreket

2019. augusztus 2., péntek 08:19 | aznap frissítve

Sikeresen szétválasztotta a magyar orvoscsapat a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikreket, közölte péntek reggel a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány. A végső szétválasztó műtét - tehát az agyak és a koponyák szétválasztását jelentő rizikós, több mint 30 órás beavatkozás - sikerrel zárult: az ikrek állapota stabil, de szövődmények lehetségesek.

Az operációra a dakkai központi katonai kórházban (CMH) került sor a 35 fős magyar orvos-egészségügyi csapat vezetésével, helyi idő szerint csütörtök hajnaltól. A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar orvoscsapatát 2017-ben kérték fel az akkor másfél éves Rabeya és Rukaya szétválasztására, immáron 15 évnyi hazai közhasznú orvosi és egészségügyi minőségjavító tevékenység és 7 évnyi bangladesi missziós munka után.

A teljes egészében magyar tervezésű és kivitelezésű "Operation Freedom" szétválasztó műtétsorozat első fázisát a közös agyi fő szállítóér-szakasz szétválasztása jelentette endovaszkuláris módszerrel dr. Hudák István vezetésével 2018-ban, szintén Dakkában. A második - plasztikai sebészeti - fázis, a speciális magyar tervezésű szövettágító implantátum-rendszer beültetése és fél évig tartó fokozatos tágítása Budapesten zajlott dr. Pataki Gergely vezetésével. A mostani végső szétválasztás a műtétsorozat harmadik fázisa volt dr. Csókay András vezetésével.

Az alapítvány szerint amellett, hogy sikerült megteremteni a jobb élet lehetőségét a két hároméves kislánynak, a lépések külön is tudományos jelentőséggel bírnak: új kezelési lehetőségek előtt nyitják meg az utat.

Rovatok