Index Vakbarát Hírportál

Gyógyult betegek antitestjeit klónozták kínai kutatók

2020. április 24., péntek 14:39

Kínai kutatók sikeresen klónozták a koronavírus-fertőzésből felépültek szervezetében termelődött antitesteket, ami a jövőben a betegség elleni új terápiás eljárás alapja lehet – írja a CNN.

A módszer alapja, hogy a gyógyultak szervezete által a vírus ellen termelt antitestek a még betegek szervezetében is segíthetnek a vírus leküzdésében. Ezen az elven működne a vérplazma-terápia is, amellyel csütörtökön Magyarországon is elkezdtek betegen kísérletezni, de ennél a gyógyult vérplazmájával együtt juttatják be az abban található antitesteket. Ehhez azonban a gyógyultak felkutatására van szükség, hogy begyűjthessék a vérplazmájukat, amit Magyarországon is terveznek.

A klónozás ugyanezeket az antitesteket mesterségesen állítaná elő. Maga az antitestek klónozásának ötlete nem újdonság, az ebolánál is kísérleteznek a módszerrel. Az új koronavírus esetében azonban ez az első ilyen ismert kutatás.

A kínai kutatók a Cellular and Molecular Immunology nevű szaklapban tették közzé az eredményeiket. Két különböző antitestet, a 311mab-31B5 és a 311mab-32D4 nevűt klónozták. A klónozott antitestek laboratóriumi körülmények között megakadályozták, hogy az új koronavírus kötődjön ahhoz a receptor, amely a belépési pontot jelenti neki a gazdatestben. Ha ez a gyakorlatban, élő szervezetben is sikerülne, a módszer segíthetne megakadályozni a fertőzés létrejöttét, illetve kezelni a már kialakult fertőzést.

Mivel a kutatás még kezdeti fázisban jár, kérdés, hogy a módszer éles körülmények között is működőképes lesz-e. Fontos szempont az is, hogy az antitestek klónozása meglehetősen drága eljárásnak számít még, így az is kérdés, hogy a gyakorlati terápiás alkalmazás, pláne tömegesen, kivitelezhető lesz-e.

Rovatok