Index Vakbarát Hírportál

Kérdéses, hogy elhízás esetén is hat-e a koronavakcina

2020. november 19., csütörtök 12:09

Mint ismert, a koronavírus-fertőzés esetén a betegség súlyosbodásával leggyakrabban együtt járó tényező a túlsúly és az elhízás.

A testtömegindex összefüggése a betegség lefolyásának súlyosságával már a Covid–19-járvány kezdetén ismertté vált. Az Egészségügyi Világszervezethez beérkező adatokban is folyamatosan megjelenik az elhízás mint kockázati tényező.

Háromszor akkora eséllyel kerül kórházba koronavírussal, aki elhízott, és a testtömegindex emelkedésével egyenes arányban nő a halálos kimenetel esélye.

Különösen rosszul érinti ez a magyarokat, mert a lakosság 30 százaléka elhízott, 30 százalékuk túlsúlyos, amivel elsők vagyunk Európában elhízásban. A veszélyről mindent elmond, hogy hazánkban a lélegeztetésre szoruló betegek 90 százaléka túlsúlyos.

Többszörös sebezhetőség

Az elhízás sokféle módon rontja a túlélés esélyeit. A probléma oka lehet, hogy a túlsúlyos embereket nehezebb ápolni, például lélegeztetni. Csökken a tüdőkapacitásuk, a gyakran előforduló inzulinrezisztencia pedig rontja az anyagcsere működését. 

Még jelentősebbnek tűnik, hogy a zsírszövetben nagy mennyiségben jelentkezik az ACE2 receptor, amelyhez a vírus szeret kapcsolódni.

A zsírszövet egyfajta gyűjtőhelye a vírusnak.

– fogalmazott Gianluce Iacobellis, a Miami Egyetem endokrinológusa a Nature magazinnak.

Az immunrendszert rendszerint rosszabb állapotban éri a fertőzés, mert az elhízás általában lappangó gyulladással jár, ami hosszú távon cukorbetegséghez és szívbetegségekhez vezet. A folyamatosan emelkedett citokinszint gyakorlatilag csökkenti az immunreakciót.

Úgy mondanám, hogy már fáradtan kezdik a fertőzés elleni küzdelmet

– magyarázza Milena Sokolowska, a Zürichi Egyetem munkatársa.

Mindemellett a gyógyulás is átlagosan öt nappal tovább tart a túlsúlyosoknál.

Valószínűleg az oltás is kevésbé segít

Az influenza, hepatitis B és a veszettség elleni oltásnál már megfigyelték, hogy az elhízás csökkenti az immunreakciót. Mivel mostanában kezdenek csak elérhetővé válni az első oltóanyagok, a koronavírus-oltással kapcsolatban nincsenek tapasztalatok.

Arról sincs ismeret, hogy ilyen esetekben lehet-e valamilyen módon kompenzálni az oltások gyengébb hatását, nagyobb dózissal vagy több emlékeztető oltással. 

Mivel az elhízás szerepe a koronavírussal került igazán előtérbe, csak most vetődött fel, hogy az oltóanyagok tesztelésénél rögzítsék az alanyok testtömegindexét is. Az viszont biztos, hogy a rövid átfutás miatt a klinikai tesztelés fázisának végén járó szereknél nem veszik figyelembe az elhízás hatását.

(Borítókép: Képünk illusztráció! Fotó: Jeff J Mitchell / Getty Images Hungary)

Rovatok