Index Vakbarát Hírportál

Nemzetközi kutatás: a brazil variáns fertőzőbb

2021. április 20., kedd 09:42 | aznap frissítve

Három tüskefehérje-mutációt hordoz, és kétszer fertőzőbb, mint elődei.

A Science tudományos folyóiratban megjelent nemzetközi kutatás szerint a brazil variánsként ismertté vált P.1 SARS-CoV-2 változat fertőzőbb a korábbiaknál, és valószínűleg az immunválaszt is kikerüli.

A P.1 változatot Amazonas állam fővárosában, Manausban fedezték fel tavaly novemberben, és nagyon gyorsan ez lett a megbetegedések fő oka, amikor gyakorlatilag a város lakosságának 70 százaléka megfertőződött. A brazil variáns jelenlétét lapzártáig 37 országban mutatták ki.

A genetikai elemzés 17 mutációt mutatott ki, amelyek közül három a tüskefehérjét érinti (N501Y, E484K, és K417T) – utóbbiak azért aggasztóak, mert ezek miatt hatékonyabban kapcsolódnak az emberi sejtekhez, és ráadásul a gyanú szerint kiváltják a korábbi koronavírus-fertőzések során létrejött immunreakciót. A kutatók ugyanakkor kiemelték, hogy nincs elég adat arról, hogy a P.1 mennyire fertőző a koronavíruson átesettek vagy védőoltásban részesültek körében.

A brazil variáns fertőzőképessége 1,7–2,4-szerese a világjárványt okozó koronavírusnak, azonban nem ismert, hogy súlyosabb tüneteket okoz-e. A számok alapján a manausi fertőzöttek 1,2–1,9-szer nagyobb eséllyel vesztették életüket a betegségben, de nem tudni, hogy ez a vírusnak tudható be, vagy annak, hogy a túlterhelés miatt a városban összeomlott az egészségügyi ellátás.

(MedicalXpress)

Rovatok