A balkáni oszmán török terjeszkedés miatt a 15. század elejétől Magyarország védelmének kulcsa, majd Hunyadi János diadala után a szimbóluma Nándorfehérvár lett. I. Szulejmán aztán 1521-ben foglalta el a Duna és a Száva összefolyásánál emelet várat. A török uralom alatt Belgrádot szandzsák székhelyévé tették meg, a város népessége és gazdagsága gyarapodott, mecsetek és fürdők épültek, százezernél több lakosával Konstantinápoly után az Oszmán Birodalom második legnagyobb európai városa lett.

Miután az új erőre kapó Oszmán Birodalomnak  1683-bansem sikerült elfoglalnia Bécset, a váratlan győzelmen felbuzdult Habsburgok, valamint Velence és Lengyelország a pápa kezdeményezésére létrehozták a törökellenes Szent Ligát. A Liga seregei 1686-ban felszabadították Budát, a következő évben Nagyharsánynál, „a második mohácsi csatában” diadalmaskodtak, és elfoglalták a déli határon fekvő Eszéket.

A 30 ezer fős keresztény had 1688 júliusának végén vette ostrom alá Nándorfehérvárt, melynek helyőrsége tízezer embert számlált. Miután sikerült a várat körülzárni, ágyúzni kezdték az erősséget, s egy hónap múlva, augusztus végére már hatalmas rések tátongtak a vár felsővárosi falában. Miután a várat védő Ibrahim pasa nem volt hajlandó megadni magát, Miksa Emánuel szeptember 6-án elrendelte a döntő támadást. Az öldöklő küzdelem után Ibrahim pasa reménytelen helyzetében kitűzte a fehér zászlót: Nándorfehérvár 167 év után felszabadult a török uralom alól.

Az ostrom során a keresztény hadak mintegy négyezer embert vesztettek, a hétezer védőből ötezer esett el, harcképes csak 250 maradt. A fővezér a várost szabad prédául engedte át katonáinak, akik szörnyű vérengzést vittek végbe a muszlimok között, Belgrád lakosságának száma jelentősen lecsökkent. A diadal demoralizáló hatással volt a törökökre, akik Szendrő és Galambóc várából is elmenekültek, ezek az erősségek kardcsapás nélkül jutottak a szövetséges hadak kezére.

A stratégiai fontosságú vár azonban csak két évig volt keresztény kézen: 1690-ben Köprülü Musztafa hatvanezres serege visszafoglalta, és az 1699. évi karlócai béke török kézen hagyta, és az 1791-es béke is visszajuttatta az oszmánoknak. Ezek alatt az évtizedek alatt több tízezer szerb család vándorolt ki a Habsburg Birodalomba, nagy részük a Vajdaságban, Szlavóniában és Szentendre környékén telepedett le. A 19. század eleji felkelések után 1841-ben Mihajlo Obenovic fejedelem Belgrádot nyilvánította Szerbia fővárosának, de a félhold véglegesen csak 1867-ben tűnt el a fellegvár falairól, amikor kivonult a török helyőrség.

(MTI)