Gül Baba, a rózsák atyja és szerelmese, ez a Mátyás királyt megszégyenítően népmesei figura, akinek az életéből több legenda maradt fenn, mint tény, Orbán Viktor miniszterelnök szerint

egy daliás korszak szülötte volt, amikor nemzeteink nagy fiai feszültek egymásnak. Nagy Szulejmán szultán és Zrínyi Miklós hadvezér, Ali pasa és Szondi várkapitány. A váltakozó kimenetelű küzdelmek hősiessége nemzeteink nagyságára emlékeztet bennünket.

Hozzá kell tennünk, hogy a miniszterelnök Recep Tayyip Erdogan török köztársasági elnök mellett állva mondta ezt a síremlék ünnepélyes átadásán, és ilyenkor diplomáciailag ellenjavalt azt mondani, hogy elnök úr, azért az a százötven éves török hódoltság nem volt az a kimondott stratégiai partnerszövetség. És talán furcsán hangzik, hogy a miniszterelnök szent életűnek nevezi a szerzetest, aki életében az iszlám miszticizmus elszánt híve volt, de az ilyen protokollbeszédeket annyira kell komolyan venni, mint az iskolai évnyitókat. Ettől még nem áll meg a vád, hogy Orbán pragmatizmusból az iszlámhoz dörgölőzik, mint valami homoszexuális Vona Gábor. Már csak azért sem, mert Gül Baba nem az ortodox iszlám híve volt, és a törökök sem azok.

Sajnos nem lehet megúszni az összehasonlító vallástörténeti blokkot, mert anélkül nehéz megérteni, hogy miben különböznek az Allahhoz imádkozó törökök az ISIS elmebetegjeitől. Szóval

aki nem arabnak született, és nem Mohamed tanításait követi. Csak az Omajjád-dinasztia uralma vége felé, a követeléseknek engedve hagyják jóvá a más vallásúak betérését. Az iszlám ezzel világvallás lett, de a tanításait ettől fogva nem egységesen értelmezték. Az arab világhoz csatlakozó sztyeppei népek a saját népszokásaikhoz igazították a tanításokat: a törökök például fölöslegesnek tartották a napi ötszöri imát és az alkoholtilalmat. És az iszlámban is megjelentek a miszticizmus hívei, akik a belső hangokra figyelve keresték a megvilágosodást, mint John Frusciante a Red Hot Chilli Peppersből, csak ő pont nem koldulásból élt, hanem a Warner Recordsból.

A szúfi dervisek – akiket a gapjúból (szuf) ruhájuk miatt neveztek így – kezdetben az iszlamizmus tanait szabadon értelmező, vándorló szerzetesek voltak, de a XII-XIII. századra saját rendekbe szerveződtek. Mindegyiküknek megvolt a maga spirituális gyakorlata. A mevlevik, azaz kerengő dervisek tánccal hozták magukat önkívületbe; a halvetik negyven napra elvonultak meditálni; a rufáík meg tüzes vasakat nyalogattak és késeket döftek a testükbe. Az így összehozott szélsőséges tudatállapotok Allah elérését célozták, de az arab muszlimok ezt istenkáromlásnak tartották, és tűzzel-vassal üldözték a derviseket. Kellett hozzá néhány száz év számkivetettség és néhány meggyilkolt szúfi mester, hogy a dervisek és az ortodox iszlamisták kiegyezésre jussanak. A dervisrendek a XV. században erősödtek meg, az Oszmán Birodalom hódításai idején. Ekkorra váltak a legerősebb katonai erővé a janicsárok – az a szervezet, akiknek a szellemi nevelését bektási dervisekre bízták.

Most miért ne, mi is milyen könnyen összemostuk a sámánizmust a kereszténységgel, meg a Boldogasszonyt Szűz Máriával. Ez van, így készülnek a vallások.

A költő-filozófus Gül Baba életével kapcsolatban kevés tényt ismerünk. Szent életű embernek tartották, akinek nagy befolyása volt a szultán udvarában. Az egymásnak némileg ellentmondó feljegyzések szerint Buda 1541-es elfoglalásakor, vagy talán később, a győzelmi hálaadó ünnepen halt meg, szeptember 2-án. Az egyik koporsóvivője állítólag maga Szulejmán volt.

Gül Baba neve elvileg a rózsák iránti szeretetének állít emléket, de mivel az arab írás nem jelöli a magánhangzókat, a név Kelnek is olvasható, ami rühest, koszost és kopaszt is jelent – utóbbi nem zárható ki, mivel a szerzetesek simára borotválták a fejüket. Az Encyclopaedia Britannica szerint a „gül” szó a forró vasra is utalhatott, amit a vallási ceremóniákon csókolgattak a dervisek, de a latin betűs források a rózsás verziót támasztják alá. Egy hardcore vallási szekta prominenséhez tényleg ez illik a legjobban, mert ettől lesz valaki karakteres antihős, hogy vannak ilyen kis emberi izéi, mint a macskáját dögönyöző Vito Corleonénak.

Az emlékhely, a türbe sorsa legalább annyira hányattatott és sokszínű, mint a bektási dervisek vallási inspirációs forrásai. A nyolcszög alaprajzú síremléket Mehmed Jahjapasazáde, a harmadik budai pasa építtette 1543 és 1548 között.

• Miután átadták, a türbe az iszlám vallásúak legészakibb zarándokhelyévé vált.
• De Buda visszafoglalása után a jezsuiták átalakították keresztény kápolnává.
• Aztán Mária Terézia feloszlatta a jezsuita szerzetesrendet.
• 1822-re ismét török zarándokhely lett.
• 1885-ben a török kormány Grill Lajossal felújíttatta az épületet.
• A második világháború előtt az épület tulajdonosa, Wagner Lajos körbeépíttette.
• 1962-ben Pfanni Egon múzeummá alakíttatta.
• És 2016-ban a magyar és a török kormány elhatározta, hogy közösen felújítják úja.

A két és fél milliárd forintos költség kétharmad-egyharmad arányban oszlott meg a magyar és a török állam között. Fölmerülhet a kérdés, hogy megér-e nekünk ennyit egy halott török sírhelye, aki ráadásul ott sincs, meg hogy a Vörös Hadsereg is megszállta Budapestet, de Lenin bebalzsamozását azért nem velünk fizettették ki – de vegyük inkább úgy, hogy a török állam részfinanszírozott nekünk egy tök jó kilátót.

Amikor megláttam a képeket az építési területről, önkívületbe estem, mert madártávlatból, drónfotóról Gül Baba türbéje totál úgy néz ki, mint Hyrule Castle, az egyik kezdő helyszín a Legend of Zelda: Ocarina of Time című Nintendo-játékból. Elképzelni nem tudtam, hogy lehet ezt kontextusba helyezni egy török díszsírhellyel, de már az is ritkán fordul elő, hogy egy látványterv láttán nem a rombolhatnék az első gondolatom. Mert régi nagyvárosokban sosem egyértelmű, hogy mit tartsanak meg és mit romboljanak le, de a budapesti utcaképet mintha vakok tervezték volna a Sim City pályaszerkesztőjével. Szecessziós háromemeletes mellett barnatéglás társasház, szemben németalföldi parasztház, a kanyar után neogót hotel – és így tovább. Biztos lehetne ezt a színes kulturális örökségünk sokszínűségét tükröző eklektikaként interpretálni, de interpretálja így a halál. A magyar kormányberuházások építészeti stílusát talán retroaktív archeológiának lehetne nevezni, mert

Ehhez képest az, hogy egy videojátékból vettek építészeti ötleteket, üdítőnek tűnt. Felkaptattunk hát a Rózsadombon aztán az innen nyíló lépcsőn, és a várfalra feljutva tényleg úgy éreztük magunkat, mint egy kilencvenes évekbeli videojátékban. Akkoriban a processzorok még nem voltak elég erősek ahhoz, hogy íveket és gömbölyű felületeket tudjanak megjeleníteni, így minden kockákból, téglatestekből és háromszög alapú hasábokból állt. A külső falon állni olyan érzés, mint a virtuális valóságban. Mindenhol derékszögek, egyenesek, kockák és téglalapok.

Kis séta után eljutunk a többszintes függőkert tetejéig. A szemközti bérházak lőrésszerű ablakaiból alighanem szebb a kilátás a három, egymás alatti sorba (rózsák, levendulák, magnóliák) csoportosított növényekre, és abból a szögből még a járdákba épített jelzőtáblák is olvashatóbbak lehetnek, mint a keskeny járdákon, ahol élére állítva, kiböngészhetetlenül látjuk, hogy éppen hol járunk. A türbét körülvevő falak nyolcszögletű, kilátótoronnyá alakított bástyákban találkoznak össze. A bástyán körbefutó pixelmintázatról már nem a Zelda, hanem a Super Mario Bros pixelmedúzája, Blooper jut eszembe; a falak felső részén látható téglák illesztéséről középkori pokolábrázolások, meg az a meeting, ahol ezt az építési tervet valaki jóváhagyta.

A finom lejtésű lépcsőn tovább sétálva eszembe jutnak a japán sétakertek, ahol a tájépítészet részeként figyelembe veszik a haladás irányát, és azt, hogy az arra járó mire fog rápillantani. A Gül Baba türbéje melletti lépcsőn felsétálók a szomszédos építési területre pillanthatnak rá – a holdfelszín lehet ilyen, vagy Sztálingrád 1943-ban. Jobbra nézve viszont megpillanthatjuk a félholdat a kis díszsírhely tetején – finom elegancia.

„Vihar esetén a kilátótoronyban tartózkodni tilos!” De miért? Ja, persze, a villámcsapás; itt vagyunk a Rózsadomb oldalában, ahol könnyű célpontot nyújthatunk. A feszültségvédelem érthetővé teszi, hogy miért kellett egy modern irodaépületekbe illő krómkorlátot tenni a kilátót övező derékmagas falra, más nem.

A panoráma egyébként nagyon klassz. Balra az őszi színekben pompázó Rózsadomb; a vörös levelek Connecticutot idézik, a tereprendezés és az épületek elhelyezkedése meg a Metal Gear Solid V hegyoldalba vájt afganisztáni katonai bázisát, mármint taktikai szempontból, az építészetieket inkább hagyjuk. Szemben a Duna, messze a Parlament, kicsit jobbra meg a firenzei külváros háztetői az Assassin's Creed 2-ből. Ennyi eklektikától Ludwig Mies van der Rohe már öngyilkos lett volna, pedig még nem is látta a díszsírhelyet.

A türbé előtti lépcső rácsos kapuban végződik, rajta bikaszarvként meredő török félholddal – badass. Aztán beérünk a türbét övező rózsakertbe, és egyszerre jelenik meg az összes, korábban megfigyelhető kulturális és építészeti hatás.

A tíz legeklektikusabb látnivaló, amire emlékszem:

1. A téglatest formájú, integrált virágágyásokkal tuningolt műmárvány hatású ülőhelyek.
2. A kockakőnek látszó kő, a kőnek látszó térkő és a márványnak látszó műkő.
3. A bejárattól jobbra látható három szökőkút, főleg a középsőhöz tartozó finom kék-zöld-türkiz mozaikokkal és fehér peremes lámpákkal kirakott túlfolyó, ami egy elegáns csigavonalba torkollik, egy krómhatású fürdőszobai lefolyóval a közepén. Egyikből sem folyik víz.
4. Az ezektől balra látható mahagóniszínű (de nem az) sztenderd irodai ajtó a bástya oldalába vágva.
5. A római átriumokat idéző belső udvar, ahol a díszsírhelyet körbevevő görög oszlopokon az oszlopfők kerámiaszerű, avantgárd IKEA-vázának látszanak.
6. Ezeken fatető van, szép sárgásbarna, ami sem a műkőből épült korlátok és oszlopok, sem az oszlopfők színével nem harmonizál. Az oszlopfők türkizkék színére nincs magyarázat, hacsak az nem, hogy valaki így értette félre a turkeys-t.
7. Mivel három méterenként van egy tábla, hogy zivatar idején ne menjünk három méternél közelebb a villámhárítókhoz, talán egyszerűbb lett volna egyszer kiírni a kapura, hogy HA ESIK, NE GYERE BE, de ez csak tipp, nem értek a díszsírhely-villamossághoz.
8. A bástyák kilátóteraszán körbefutó krómkorlát egy atom-tengeralattjárót idéző fém csigalépcsőben folytatódik, garantálva, hogy aki eső idején a bástya aljába menekülne, azt is biztosan agyonvágja az áram.
9. Maga a díszsírhely erőt sugároz, mármint úgy értve, hogy ha ez tényleg egy ICBM rakéta teteje lenne, mint aminek látszik, rohadt félelmetesnek nézne ki a félholddal a tetején.
10. Sajnos a múzeum a látogatásunk idején még nem volt látogatható, pedig már kívülről is nagyon megkapónak tűntek a színezett ablakai. Biztos szép belülről, ahogy átsüt rajta a napfény, bár ezt ma amúgy sem láthattuk volna, mert a Nap olyan szögben jár, hogy a sírhely és a fatetők pont kitakarják.

Elismerem, még sosem építettem díszsírhelyet ötszáz éve halott iszlám extremistáknak, így nem tudom, hogy lehetne ezt jobban csinálni. Csak furcsa érzés, hogy ehhez képest a Nagy Lebowski vége, amikor a két főszereplő egy fagyisdobozból a tengerbe önti a halott barátjuk hamvait, és visszafújja rájuk a szél a hamvakat, valahogy méltóságteljesebbnek hat. De önök menjenek oda nyugodtan elmélkedni meg békésen eszmét cserélni, Orbán Viktor is megmondta, hogy azért van.