Index Vakbarát Hírportál

Libanontól Pilisvörösvárig vezetett az aranycsempész Ferrari útja

2019. március 4., hétfő 14:58

Nemrég jelent meg az Indexen Urban Tamás fotóriporter 1977-ben készült sorozata, a Merkur autókereskedelemi vállalat Röppentyű utcai használtautó-telepéről. A fotók segítségével a kádári szocializmus egy izgalmas szegletébe lehet bepillantani, a másod-harmad-sokadkézből adott-vett autók és vásárlóik világába. A sorozat különlegessége, hogy két képen egy ritka, manapság százmilliókat érő autócsoda, egy Ferrari Daytona látható.

Az egyik fotó – amin egy katona mustrálja a Daytonát – már korábban is felkerült a Fortepanra, ennek köszönhetően a szürreális jelenség már évek óta izgatja az autórajongó közönség fantáziáját. Hogyan került az országba? Ki hozta be? Ki vette meg? Mi történt vele? Megannyi kérdés tolul fel a egzotikus autók iránt érdeklődőkben.

A Totalcar egy 2015-ös képes blogposztban foglalkozott a Fortepanon felbukkant képpel, felfoghatatlannak nevezve az angyalföldi sárban dekkoló Ferrari látványát. A poszt alatt, a kommentelők közt felbukkant pár szemtanú, akiknek voltak ilyen-olyan emlékei, információi az autóról:

A Röpiben volt, metálkék színű Daytona, ültem benne.... Állítólag egy arabs jött vele Bécsből, a kutyák kiszagolták a drogot az ajtókban, őrizetbe vették, az autót lefoglalták. A V.-vel meg akartuk venni, ha jól emléxem 140 volt az ára először, később 120. Sokáig gondolkodtunk rajta, mert valakik széthajtották, nem volt üzemképes, aztán plexi oldalüvegei voltak, sima alulap műszerfal, kispolszki kapcsolók, alulemez műbőr ülések, plexi fényszóró fedő, stb.... Sajnos még nem volt meg a kellő műveltségünk Ferrari vonalon, a szánalmasan egyszerű, mondhatni primitív kivitele akkor elriasztott, pedig egy pályaversenyautó volt, többszörös értékkel bírt, mint egy normál utcai kivitel. Állítólag Pécsre került, de a fejújítása sokba jött volna, azt mondták, horribillóért adták el Amerikába évek múltán.

emlékeim szerint 360 ezer ft körül kelt el (havi fizetésem akkoriban 1800 ft volt) és úgy tudni, egy szerelő vásárolta meg a Révész utcai szervizből, aki rövidesen nyugatra távozott vele, minden valószínűség szerint ez a járművet is a vámosok kobozták el vélt vagy valós csempészés vádjával és talán a vevő is megbízottja lehetett az eredeti tulajdonosnak. "

Az autó utóéletéről sajnos nincs infóm, a Röpiben láttam utoljára. Az eredeti tulajdonos, egy félig magyar félig libanoni srác vélt vagy valós megvádolása után két évet ült, majd kiutasították. Mindenét elkobozták, a Ferrarin kívül volt még két autója, a lakását kifosztották. Egyszer még megpróbált az országba belépni, de már Ferihegyről visszafordították. Azóta nem hallottunk róla. A kocsi papírjait nem láttam, nem tudom mi lett vele. Az biztos, hogy hozzá nem került vissza az autó.

A kiváló deadcarwalking autós Instagram-csatornán tavaly novemberben posztolta ki László a Daytona Fortepanos fotóját. Az elérhető netes források alapján sikerült összeszednie pár fontos információt az autóról, és a kommentek közt is megjelentek visszaemlékezések:

Egy libanoni/magyar ure volt,arab rendszammal, es TST orszagjellel ,(tudja vki h mi az?) A hatvanas evek vegen lattam eloszor a belvarosban (1968-1973 ig gyartottak) chiaro blue, metalkek szinu volt,belul coio(v. barna) bor. Legkozelebb a Fovarosi Birosag udvaran lattam, ahol hosszu eveket toltott bunugyi zar alatt A teljes vagyonelkobzas utan kerult a Roppentyube, de ez egy ujabb sztori...

Jo ujra latni ennyi ev utan, mivel majdnem az enyem lett. Engedelyem volt ra a Roppentyube, de a baratom edesapja adott volna kolcsont ara, meglatta h rozsdas a kipufogo, es alallt a kolcsontol. Igy allitolag a tulaj kepviseloje vehette meg, es egy fiatal autoszerelo vitte volna Becsbe, de nem tudott ellenallni a kisertesnek, es ripityomra torte. A rossz nyelvek szerint a lokharito tele volt arannyal...

Fortepanos összeállításunk után jelentkezett Likó József, azzal, hogy

az autót az édesapja vásárolta meg a Röppentyű utcai telepről 1977-ben.

Megkértük a 2011 óta Németországban élő és dolgozó levélírót, hogy elevenítse fel a családi legendárium erre vonatkozó részeit, aminek ő örömmel eleget is tett. Sajnos idősebb Likó József 2014-ben elhunyt, így manapság csak a család autóval kapcsolatos emlékeiből, illetve a baráti körből szerzett elbeszélésekből lehet nagyjából összerakni a Röppentyű utcai Ferrari történetének egyes részeit.

Libanonból Angyalföldre

Az autó első tulajdonosa egy Elie F. Ayache nevű libanoni Ferrari-kereskedő volt. A Ferrari 365 GTB/4 Daytonából összesen 1284 darabot gyártottak, ez volt a 745., a metálkék szín (Azzuro Mettallizato) pedig meglehetősen egyedi volt akkor. Ayache kereskedése Sin el-Fil-ben, Bejrút egyik keleti külvárosában volt, a nagyvilági playboy-életet élő (felesége egy híres, kalandos-szomorú élettörténetű angol modell volt) keresztény férfi, akit több autós szaklap nemcsak Ferrari-dílerként, hanem gyűjtőként is emleget, az 1975-től kezdődő polgárháború alatt több autóját és motorcsónakját is elvesztette. Hogy a Röppentyű utcai telepen felbukkanó autót még a harcok kezdete előtt el tudta adni, vagy később sikerült valahogy külföldre juttatni, nem világos.

Amit nagyjából tudunk, hogy autót két közel-keleti személytől kobozták el a magyar határon. Aranyat próbáltak átcsempészni úgy, hogy az első lökhárító belső felülete ki volt öntve arannyal. A határőrök azonban ezt észrevették – feltehetőleg eleve szemet szúrt az egzotikus jármú –, az autót elkobozták és a lökhárítót leszerelték. Ez magyarázza, hogy Urbán Tamás képein miért nincs meg a Daytona lökhárítója.

„Az édesapám abban az időben a Révész utcai AFIT szervizben dolgozott. Az autót hosszabb ideig próbálták a Röppentyű utcai telepen értékesíteni. Elmondások szerint 300 ezer forint felett árulták, de nem sikerült eladni és idővel csökkentették az árát.” Likó József, pilisvörösvári lakos végül 190 ezer forintért tudta megvásárolni a nagy feltűnést kiváltó autót. Hogy miképp szedte össze rá az akkoriban hatalmasnak számító összeget? „Ha jól tudom, abban az időben volt a nagyszüleimnek egy torinói Fiatjuk, az lett beszámítva, ezen kívül készpénz és OTP-hitel is volt a vételárban.”

Abban az időben a pilisvörösvári normál családi ház és a mellette lévő különálló építési telek, amin most a szülői házunk áll, 70 000 Ft-ba került. Szóval az autó igen drágának számított. Végtelen büszkeséggel tölt el az, hogy abban az időben édesapámnak 25 évesen volt a bátorsága ahhoz, hogy ezt az autót megvegye. Egyébként sem nagyszüleim, sem édesanyám nem támogatta őt ebben, amit azért valahol meg is lehet érteni. Mégis sikerült neki abban az időben ezt az autót megvenni, és több mint egy évig megtartani.

Az autó állapotáról sokféle beszámoló kering, az Autó-Motor szaklap akkori, feltehetően a Merkur használtautó-piaci illetékeseitől származó adatai szerint 70 százalékos műszaki állapotú volt a Daytona, jelentsen ez bármit is. Likó József így foglalta össze az autó ügyes-bajos dolgait:

a lökhárító hiányosságán kívül indítási problémája is volt, nem járt rajta az összes henger, ezen kívül a gumik sem voltak jó állapotban. El lehet képzelni, hogy milyen kihívás volt ennek a problémának az orvoslása abban az időben.

A lényeg, hogy a motort végül sikerült rendbe hozni, a lökhárítót pedig ott az AFIT-szervizben saját maguk gyártották le hozzá. Érdekes apróság, hogy az autón TST-jelzés volt. Az biztos, hogy nem országjelzés, sokkal valószínűbb, hogy az autót valamiféle gyári tesztekhez, teljesítmény-elemzésekhez, versenykörülmények vizsgálatához használhatták valamikor, feltehetően még Maranellóban, jóval azelőtt, hogy Bejrútban kikötött volna. Ezt támasztják alá azok a szemtanúi beszámolók is, amik szerint az autó puritán, versenyzéshez igazított kivitelű volt.

Ez persze nem igazán volt fontos, a kopott gumik már sokkal nagyobb gondot jelentettek. Természetesen Magyarországon nem lehetett a Daytonához passzoló gumiabroncsokat szerezni. „Mivel nagyszüleimnek volt rokonságuk Franciaországban, oda utazott édesapám és nagymamám az autóval. Németországban, Baden-Badenben vásároltak hozzá gumikat, de mivel nem volt elég pénzük, csak olyat tudtak venni, ami gyári adatok szerinti sebességre nem volt alkalmas. A négy gumiabroncs így is 60 000 forintba került.” A nyugatnémet gumis nem is volt hajlandó felszerelni azokat az autóra, Likónak kellett megoldani a cserét.

Sajnos a család tulajdonában nem maradt fenn semmilyen fénykép az autóról. „Az egyetlen kép, amire én emlékszem, egy polaroid kép volt, amin ő, az autó és talán a kollégái a Révész utcai szervizből voltak rajta. A fotót édesapám a pénztárcájában őrizte, ami egyszer egy tankolás után az autó tetején maradt, és többé nem került elő.”

Mindenesetre gyerekként egész biztosan fantasztikus élmény lehetett egy addig legfeljebb csak matchbox formájában látott autót tudni a garázsban. „Mivel az autó megvásárlásakor csak 4 éves voltam, nem igazán vannak élénk emlékeim róla. Kivétel egy budapesti látogatás, amit evvel az autóval tettünk meg, és éppen a kistestvéremet hoztuk el a kórházból. Az autóban hátul az ülések mögött volt még két apró hely, ami pont a mi korunkbeli méretű gyereknek volt ideális. Érdekes, hogy annyi idősen ez valahogy megmaradt az emlékezetemben. Az autó története egyébként mindig előkerült, és sokszor beszélt róla a család, valamint Pilisvörösváron és környékén nagyon sokan ismerték és csodálták az autót, és rajta keresztül édesapám neve is ismert volt.”

Az autó a forgalmi engedély szerint 1977. május 10-én került az édesapám tulajdonába és 1978 október 27-én vásárolta meg tőle egy úr, aki a Pasaréti úton lakott. Ha jól tudom, akkor az autó akkori eladási ára 230 ezer forint volt. Úgy tudom, a vevő nem sokkal később elhagyta az országot. A következő 37 évben nem hallottunk az autó felől.

A 15677-es Daytona

Az autó első magyar tulajdonosa, idősebb Likó József 2014-ben, 62 éves korában hunyt el Pilisvörösváron, fia pedig még abban az évben rábukkant a Daytonára egy német autós újságban, árverésre bocsájtva. Az aukció leírása szerint az autó Libanonból Magyarországra került a hetvenes évek második felében, majd a következő évek során Németországon át Belgiumba.

Ekkor még nem lehetett biztosra tudni, hogy ugyanarról az autóról van-e szó. "Szinte biztos voltam benne, hogy ez az az autó, ami korábban édesapám tulajdonában volt. Felhívtam a kereskedőt és elmondtam neki a saját történetemet az autóval kapcsolatban, és ő megerősített benne, hogy valószínűleg ez az. Viszont ezt száz százalékossággal csak akkor tudja megmondani ha ismert az alvázszáma az autónak. Ez viszont nem volt a birtokomban. Megpróbáltam a központi Nyilvántartó Hivatalban lekérni, de ahhoz, hogy ezt kiadják, legalább két adatnak az autóról meg kell lennie: a tulajdonos nevének és az autó rendszámának vagy alvázszámának. Sajnos nekem csak az autó típusa és az édesapám adatai álltak rendelkezésemre."

"Három évvel később keresztapámmal beszélgettem, szóba került a Ferrari története és az, hogy próbáltam lekérni a forgalmi engedély másolatát, sikertelenül, mert nem tudtam a rendszámát, erre ő azonnal rávágta, hogy ZP 04-01 volt a rendszáma. Így már meg lett a szükséges két adat az autóról és meg is kaptam a forgalmi másolatát."

Gépjármű nyilvántartólap

Forgalmi rendszám: ZP 04-01

Gyártmány: Ferrari

Típus: 365 GTB/4

Alvázszám: 365GTB/4-A15677DGM 72300M

Motorszám: 209069/1

Hengerűrtartalom: 4390 cm3

Önsúly: 1200

Erőforás: benzin

Személy: 2

A tulajdonban beállott változások:

Tulajdonjogot nem érintő változások:

Likó József a fortepanos cikk hatására próbálta tisztázni, hogy stimmel-e az alvázszám, de nem sikerült elérnie a német kereskedőt. Viszont kiderült, hogy a Daytona a Coys londoni autós aukciósház kínálatában is megjelent, tökéletes állapotban. A Coys leírása szerint az európai specifikációk szerint épült autó 1972. április 5-én gördült ki a Ferrari maranellói gyárának kapuján, és Elie Ayache kereskedésében kötött ki a hetvenes évek első felében. Ezután egy kis magángyűjteménybe került, majd a leírás téves dátummal 1978-at jelöli meg az Európába kerülés éveként. Végül Németországon át Belgiumba vetette a sors a Daytonát 2008-ban, ahol teljes körű restauráláson esett át. (Hogy pontosan mi történt az autó 1978-as eladása és a 2009-ben kezdődött restaurálása között, nem tudjuk.)

A Coys oldalán megadott alvázszám: 15677/07, ez pedig megegyezik a magyar forgalmin szereplő számmal, tehát minden kétséget kizáróan ugyanarról az autóról van szó. A Ferrari 2016. augusztus 6-án, németországi aukción (Schloss Dyck, Jüchen, itt látható is két fotó az autóról) kelt el

695 ezer euróért (221 millió forint)

Remélhetőleg jó kezekbe került.

Rovatok