Index Vakbarát Hírportál

"Berlinben maradok" - elárverezték Hitler utolsó napjaiban írt táviratát

2019. május 2., csütörtök 18:11 | négy éve frissítve

Egy amerikai aukciós ház két Adolf Hitlerrel kapcsolatos, 1945-ös táviratot árverezett el. A kikiáltási ár 30 ezer dollár volt, a két levél végül 81 250 dollárért, azaz kb. 23 millió forintért kelt el. 

A Maryland állambeli Chesapeake Cityben működő Alexander Historical Auctions által árverésre hirdetett két dokumentum közül az egyiket Ferdinand Schörner, a német szárazföldi haderő főparanacsnoka írta Hitlernek 1945. április 23-án.

A meggyőződéses nemzeti szocialista Berlin elfoglalása előtt nem sokkal "az érte harcoló katonák nevében" azt javasolja a Führernek, hogy haladéktalanul hagyja el a német fővárost. A levél szerint "egyedül ön a garanciája annak, Führerem, hogy a Harmadik Birodalom a továbbiakban is összetartson". 

A másik levél Hitler erre küldött válasza. A Führer az 1945. április 24-i keltezésű táviratban ezt írja: 

Berlinben maradok, hogy méltó módon vegyek részt Németország döntő harcában, és ezzel minden itt maradottnak például szolgáljak. Úgy hiszem, ezzel teszem a legjobb szolgálatot Németországnak.

Az addigra teljes realitásérzékét elvesztő, föld alatti bunkerben élő náci vezető azt írja: mindent meg kell tenni, hogy megnyerjék a harcot és visszaverjék a támadást. A szárazföldi erők főparancsnokának ezért azt írja, "ebben ön is tud segíteni, amennyiben csapataival a lehető leghamarabb előretör északi irányba." 

Bill Panagopulos, az aukciósház vezetője azt mondta: nincs más olyan dokumentum, amelyben Hitler kinyilvánítaná, hogy Berlinben akar maradni, ami egyben a halálát is jelentette. Panagopulos szerint így a levél jelentősége az, hogy ebben a náci diktátor  - közvetetten  - az öngyilkossági szándékát is kinyilvánítja. 

Adolf Hitler hat nappal a választávirat megírása után, 1945. április 30-án lett öngyilkos a berlini birodalmi kancellária épülete alatt található bunkerben.

Rovatok