A második világháború után kifejezetten nehéz elképzelni egy amerikai–brit háborút, de a „különleges kapcsolat” csak a II. világháború óta áll fent a két ország között. Az I. világháborúig szó szerint Nagy-Britannia volt a tengerek ura, és mivel az USA is dédelgetett imperialista álmokat, így egyáltalán nem tűnt elképzelhetetlennek a két ország háborúja.
Különösen, ha figyelembe vesszük a szoros japán–brit együttműködést, válik egyértelművé, hogy bizonyos szempontból az amerikaiak még bekerítve is érezhették magukat. Egészen a múlt század húszas éveiig olyan szoros volt ez az együttműködés, hogy a japán mérnökök rendszeresen hozzájuthattak a legújabb brit fejlesztésekhez. Bár a Királyi Hadiflotta főtervezőjét az első világháború alatt két évre az amerikaiak is „kölcsönkapták”, egy esetleges háború veszélyét a haditengerészeti tervezők nem hagyhatták figyelmen kívül.
Így születtek a XX. század elején a későbbi német haditervekhez (Fall Gelb, Fall Grün stb.) hasonlóan színkóddal ellátott amerikai haditervek. Ütköző érdekszféráikból fakadóan a Japánnal szembeni küzdelemről szóló Narancs haditervnek (Warplan Orange) volt a legnagyobb valószínűsége, de az első világháború alatt a birodalmi Németország esetleges franciaországi győzelmére is készültek tervek (Warplan Black).
Természetesen a legfőbb fenyegetést a legerősebb flottával rendelkező Nagy-Britannia jelentette az USA számára, ezért készült terv a britekkel szembeni haditengerészeti összecsapásra is Vörös fedőnév alatt (Warplan Red). Ez a flottamanőverek mellett Kanada inváziójával is számolt.
Védelmi tervezésnél az összes lehetséges forgatókönyvet figyelembe kell venni, így amíg fennállt a japán–brit haditengerészeti egyezmény, készült Vörös-Narancs haditerv is! Ez utóbbi két okból volt figyelemre méltó. Egyrészt a két ország flottája az USA mindkét partját fenyegethette volna, másrészt ez a forgatókönyv volt az egyetlen, amelyik
reális veszélyt jelentett a távoli kontinens számára.
Az összefoglalóan Szivárványnak nevezett, és rendszeresen felülvizsgált tervek közül végül egyik sem valósult meg. A japánok megsértődtek az amerikaiak kegyeit kereső angolokra, akik az 1920-as években hagyták lejárni a két ország 1902-ben kötött szövetségét.
Később a náci Németország, valamint az egyre agresszívabb Japán jelentette fenyegetés hatására a két angolszász hatalom kiegyezett egymással, bár formális szövetségre akkor még nem léptek. A japánok Pearl Harbor elleni támadása pedig nemcsak a korábbi korlátozott háborúk esélyét szüntette meg, hanem a csatahajók többségének elsüllyesztésével és megrongálásával a korábbi, rájuk építő haditervek létjogosultságát is.