A New York-i természettörténeti múzeumban Jorn Hurum, az Oslói Egyetem hasonló múzeumának munkatársa mutatta be a leletet. A kövületet 1983-ban ásták ki a németországi Messelben, de két évvel ezelőttig magánkézben volt, ezután került Hurum birtokába.

Ida akkora, mint egy kisebb macska, de hosszú farkával és testalkatával inkább a Madagaszkáron élő lemúrokhoz hasonlít. Az ősi adapidákon belül a Cercamoniinae család egy új nemzetségének első képviselője volt, 9-10 hónapos fiatal nőstény lehetett, amikor elpusztult. Csontváza igen jó állapotban maradt fenn, még a gyomortartalma is megőrződött. Ida az eocénban (34-55 millió évvel ezelőtt) élt – a korai emlősök fejlődése szempontjából ez a legizgalmasabb föltörténeti időszak.

A lelet annyiban különleges, hogy a legtöbb adapidától eltérően az állat alsó metszőfogai nem nyúltak meg és rendeződtek össze úgynevezett „fogfésűvé”, illetve hogy nincs a vakarózáshoz, kurkászáshoz használt különleges karma. Leginkább ezek hiánya miatt gondolták úgy, hogy Ida az ember közvetlen családfájának egyik tagja is lehet, és ez biztosította a médiaszenzációt – még a Google is megemlékezett egy logóval a felfedezésről.

Az utóbbi napokban több tudós is cáfolta, hogy Ida hiányzó láncszem lenne. A New Scientistben Chris Beard, a Carnegie Természettörténeti Múzeum emlősökkel foglalkozó kurátora fejtette ki, hogy a fenti különbözőségek ellenére Ida valószínűleg inkább a mai lemúrok őse, mint az emberé. A lelet ugyanis semmilyen anatómiai jellegzetességet nem mutat, ami arra utalna, hogy köze lett volna az antropoidákhoz, vagyis a főemlősök azon csoportjához, amiből az ember és az emberszabású majmok kifejlődtek.

Ida ezért nem lehet hiányzó láncszem, bár azt Beard is kiemeli, hogy a korai emlősök vizsgálatának szempontjából fontos leletről van szó. „Gyönyörű a fosszília, de semmi olyat nem látok rajta, ami forradalmian új lenne” – erősítette meg kollégája véleményét a LiveScience-nek Matt Cartmill, az észak-karolinai Duke Egyetem antropológusa.