Index Vakbarát Hírportál

Sarki fény is lehet ma éjjel

2010. augusztus 3., kedd 16:43

Az amerikai űrkutatási hivatal szakemberei szerint keddről szerdára virradó éjjel szokatlanul déli területeken is lehet majd látni sarki fényt.

Vasárnap két kisebb vihar tört ki csillagunkon, a Nap rengeteg plazmát lövellt ki, egyenesen a Föld irányába. Ennek következtében a tudósok szerint az északi térségek lakosai Maine-től Michiganig, de ennél északabbra bárhol a bolygónkon – így akár Budapesten is – olyan színpompás fényjátéknak lehetnek szemtanúi, amelyet általában csupán a sarkkör táján lehet megfigyelni.

Nem veszélyes

A NASA Boulderben (Colorado állam) működő űrmeteorológiai központja szerint a plazma nagy valószínűséggel kedden késő éjjel vagy szerdán kora hajnalban érkezik meg amerikai idő szerint. A napviharok nem jelentenek nagy veszélyt a műholdaknak és az áramszolgáltatásnak.

A sarki fény (az északi féltekén aurora borealis, délen - aurora australis) a Föld északi és déli sarkánál a légkörbe behatoló töltött részecskék (elsősorban protonok és elektronok) által keltett időleges fényjelenség. Leginkább március-április és szeptember-október között figyelhető meg.
A töltött részecskék túlnyomóan a Napból származnak, kisebb hányadukat a Naprendszeren kívülről érkezett részecskék teszik ki.

A töltött részecskéket a földi magnetoszféra nagyrészt eltéríti, a mágneses pólusok körüli tartományban azonban bejutnak a légkörbe. A részecskék ütköznek a légkör atomjaival, ionizálják és gerjesztik az atomokat, a gerjesztett atomok pedig fénykisugárzással térnek vissza alapállapotukba.

A kibocsátott fény az atomra vagy molekulára jellemző színű. A színkép látható tartományában elsősorban az oxigén zöld és vörös, valamint a nitrogénmolekulák kékes-ibolya vonalai jelentkeznek, a sarki fény az ultraibolya tartományban is erős. A jelenség 80-1000 kilométer magasságban fordul elő, de leggyakrabban 100 kilométer magasan figyelhető meg.

Magyarországon utoljára 2003. novemberében lehetett megfigyelni sarki fényt. Az éjjeli megfigyelést a fényszennyezés és az időjárási körülmények nehezíthetik.

Rovatok