Index Vakbarát Hírportál

Római kori szarkofágot tártak fel Óbudán

2011. augusztus 31., szerda 13:14

Római kori szarkofágot tártak fel Óbudán, a Raktár utcában egy beruházást megelőző ásatások során az Aquincumi Múzeum archeológusai. A lelet az elsődleges vizsgálatok szerint a 4. századból származik.

A régészeti védelem alatt álló területen az építkezéssel járó földmunkák a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal határozata alapján csak a megelőző feltárás elvégzése után kezdődhettek meg. Mivel az építési telek az aquincumi katonaváros területén helyezkedik el, elsősorban római épületekre, illetve a közelben lévő késő római temetőkápolna (cella trichora) miatt sírok előbukkanására lehetett számítani.

A júniusban megkezdett ásatások során a tervezett épület alapozási árkainak területén volt lehetőség régészeti kutatatásra. A terület északi felének közepén egy melléklet nélküli, római kori gyermekcsontváz került elő, a Raktár utcával párhuzamosan húzott árok keleti végében pedig egy római kori szarkofág feküdt.

A szarkofág háztetőt formázó fedele egy újkori alapozás miatt kettétört, és egy darabja hiányzott. A 2,2 méterszer 1 méter méretű alsó rész egyik oldalán hullámvonallal díszített mezőt faragtak ki két, a síkból előreugró panel közé, ezen azonban felirat nem volt. A szarkofágon kívül legalább három csontváz maradványai hevertek teljesen összekeveredve. Mivel maga a szarkofág üres volt, ezért a csontok feltehetőleg a temetkezés kifosztása során a sírládából lettek kiszórva.

Rovatok