Index Vakbarát Hírportál

A láblenyomat is segítheti a Helyszínelőket

2011. szeptember 8., csütörtök 19:12

Japán kutatók szerint a lábnyommintázatok alapján 99,6 százalékos pontossággal be lehet azonosítani egy embert. Már ha akarja, és nem változtatja meg a járását.

Az erő, amellyel meztelen talpunk járáskor a földet éri, éppoly egyedi, mint ujjlenyomataink, vagy a többi biometriai, a direkt személyazonosítást lehetővé tévő módszerek, mint a DNS-, a tenyérlenyomat-, a szivárványhártya-, az ideghártya- és a hangazonosítás - állítják japán kutatók, akik a Royal Society Interface brit tudományos folyóiratban tették közzé eredményeiket.

Korábbi kutatások bebizonyították, hogy mindenkinek egyedi a járása, így 90 százalékos pontossággal meg lehet különböztetni az őgyelgőket, a peckesen lépkedőket, vagy a sasszézókat - olvasható a PhysOrg tudományos hírportálon.

A Sinsu Egyetem kutatói 104 önkéntes lépteit vizsgálták, azt mérve, hogy járáskor a mezítláb gyalogoló résztvevők sarka, talpa milyen erővel éri a talajt, és lábujjaik hogyan lökik el magukat a földtől. A lábnyommintázatok 99,6 százalékos pontossággal tették lehetővé a résztvevők azonosítását.

A kutatók azonban rámutatnak, hogy a módszer csak akkor működőképes, ha az egyén nem ódzkodik az azonosítástól, hiszen senkinek sem okoz gondot, hogy megváltoztassa a járását.

Rovatok