Index Vakbarát Hírportál

Sokat változik a tinédzserek IQ-ja

2011. október 20., csütörtök 09:19

A tinédzserkori évek során jelentősen változhat az intelligenciahányados. Néhány okos gyerek elbutul, mások több tucat IQ-pontot szereznek néhány év alatt.

„Jellemző, hogy a gyermekeket életük korai szakaszában megítéljük és meghatározzuk tanulási útjukat" – mondta el Cathy Price brit kutató, a Nature című szaklapban megjelent tanulmány szerzője. Az eredmények szerint a gyerekek intelligenciája még fejlődhet, IQ-juk javulhat. A nagy teljesítőképességű gyerekek ugyanakkor nem feltétlenül őrzik meg képességeiket.

A londoni University College Wellcome Trust központjának kutatói 33 - 12 és 16 év közötti – fiatallal végezték vizsgálatukat. Agyműködésükről mágneses rezonanciatomográffal készítettek felvételt. A vizsgálat alatt intelligenciateszteknek vetették őket alá, ezekkel a nyelvi, általános tudásra és az emlékezetre vonatkozó, illetve olyan képességeiket tették próbára, amelyek a hiányzó képelemek megtalálásához vagy kirakó összerakásához szükségesek.

Négy évvel később megismételték a teszteket. Az IQ-értékek az első időpontban 77 és 135 között mozogtak, míg a második vizsgálatkor 87 és 143 között. Néhányan a fiatalok közül 20 ponttal javítottak eredményeiken, mások hasonló mértékben rontottak rajtuk. Ezzel párhuzamosan változott az agy szürkeállománya is.

A verbális IQ növekedése összefüggött a bal nagyagykéreg beszéd során aktivizálódó régiójában a szürkeállomány vastagodásával. A nonverbális IQ és a képkeresési készségek növekedése a kézmozgásért felelős régió szürkeállományának növekedésével járt együtt.

Az IQ növekedésére és csökkenésére egyelőre nincs magyarázat. Feltételezések szerint befolyásolja, hogy az adott fiatal korán vagy későn érő típus. Emellett az oktatás is szerepet játszhat. A szakértők látnak arra utaló jeleket, hogy az agy az élet során formálható marad és alkalmazkodni tud az új kihívásokhoz.

Rovatok