Index Vakbarát Hírportál

Azonosítottak az örökletes prosztatarák génjét

2012. január 12., csütörtök 11:53

Amerikai kutatók szerdai bejelentése szerint megtalálták az első genetikai mutációt, amely a prosztatarák egyik örökletes formájához köthető: az eredmény reményt nyújthat a betegség korai diagnózisára.

A mutáció a prosztatarákos páciensek kis hányadánál van jelen, ám azoknál, akik hordozói ennek a génváltozatnak, tízszer-hússzor nagyobb valószínűséggel jelentkezik a prosztata daganata, általában már 55 éves koruk előtt. A HOXB13 jelű gén mutációja viszonylag ritkán fordul elő a népességben, a férfiak körülbelül egy százaléka hordozza az adott génváltozatot. A New England Journal of Medicine (NEJM) című orvosi folyóiratban megjelent tanulmány szerzői azt remélik, hogy a génváltozat ismeretében sikerül olyan szűrőtesztet kidolgozni, amely lehetővé teszi az örökletes típusú prosztatarák korai felismerését.

Rovatok