Index Vakbarát Hírportál

A kövér gyerekeknek nem megy a matek

2012. június 15., péntek 14:00

A kövér gyerekek gyengébb átlageredményt érnek el a matematikai teszteken, mint a túlsúllyal nem küszködő társaik. Ennek azonban nem feltétlenül az az oka, hogy a túlsúlyosak butábbak lennének, inkább pszichológiai okok lehetnek a háttérben – derült ki a Missouri Egyetem tudósainak kutatásából.

Az amerikai kutatók 6300 gyerek adatait követték éveken keresztül, onnan kezdve, hogy a gyerekek elkezdtek óvodába járni.A gyerekeket megmérték, majd matematikai feladatokat kellett megoldaniuk, a szülőkkel pedig a családi körülményeket firtató kérdéssort töltettek ki.

Az eredmények azt mutatták, hogy a túlsúlyos fiúk és lányok egyaránt átlag alatti teszteredményeket mutattak fel. A pszichológusok ezt azzal magyarázzák, hogy a túlsúlyuk miatt a gyerekek szorongással küzdenek, nem alakulnak ki baráti kapcsolataik, kirekesztettnek érzik magukat, ez pedig mind kihat a tanulmányi eredményeikre is.

A friss statisztikák szerint Amerikában a gyerekek 17 százaléka túlsúlyos, ez az arány néhány év alatt emelkedett majdnem a háromszorosára.

Rovatok