Index Vakbarát Hírportál

Újjáépítenek egy 300 éve elsüllyedt hajót

2012. augusztus 16., csütörtök 19:14

Fagyasztásos szárítással megmentik a Texasi A & M Egyetem kutatói egy több mint háromszáz éve elsüllyedt francia hajó, a La Belle maradványait, majd újjáépítik a háromárbocost.

A La Belle-t 1684-ben bocsátották vízre, két évvel később süllyedt el a Mexikói-öbölben, véget vetve a Texas meghódításával kapcsolatos francia reményeknek. A roncsokat 1995-ben fedezték fel 3,5 méteres mélységben, majd elkezdődött a feltárás és a kiemelés hosszadalmas munkája, amelynek során először gátat építettek a helyszín köré.

Miután kiszivattyúzták a vizet, a régészek majd két méter vastagságú iszaprétegből szabadították ki a csaknem teljesen ép háromárbocost. Közel hétszázezer leletet találtak, köztük kardokat, hajóágyúkat, lőszert, valamint gyöngyöket és tükröket, amelyekkel a legénység bennszülöttekkel kívánt kereskedni. Napvilágra került egy csontváz is - az áldozat a legénység tagjai, vagy a hajón utazó telepesek közül kerülhetett ki.

A hajó maradványait a Texasi A & M Egyetemre szállították, ahol kezdetben kétfázisú vegyi eljárással kívánták tartósítani a több száz tölgy- és fenyőgerendát, ám a konzerváláshoz szükséges polietilénglikol magas ára miatt elálltak a tervtől. A tudósok végül arra a következtetésre jutottak, hogy a fagyasztásos szárítási módszer sokkal gazdaságosabb és gyorsabb.

A hajótestet szétszedték, a gerendákat a faanyag szerint osztályozták és szkennelték, hogy később pontosan össze lehessen rakni a háromárbocost. A szárítást egy 12 méter hosszú és 8 méter széles berendezésben végzik, ahol a faanyagból mínusz 60 fokon fagyasztják ki a vizet. Az eljárás a gerendák vastagságától függően 4-6, vagy akár 7 hónapot vesz igénybe.

Szárításos-fagyasztásos módszerrel kívánják megmenteni azt a La Belle-nél kétszer nagyobb középkori hajót is, amelyet 2002-ben fedeztek fel Newport közelében.

Rovatok