A kutatásokat Robert Seyfarth, a Pennsylvaniai Egyetem pszichológusprofesszora és Dorothy Cheney, az intézmény biológiaprofesszora vezette, akik kollégáikkal, tanítványaikkal az elmúlt 17 év során egy csoport páviánt figyeltek meg az egyik botswanai rezervátumban. A tudósokat elsősorban a páviánok társadalmi mobilitásának biológiai alapjai érdekelték - olvasható a PhysOrg tudományos hírportálon.

Más főemlősökhöz hasonlatosan a páviánok is erősen hierarchikus csoportokban élnek. A nőstények anyjuktól öröklik vezető pozíciójukat, ami elsőbbséget biztosít a táplálkozásnál és a párválasztásban. A magas rang nem jelenti azonban azt, hogy ezek a nőstények termékenyebbek lennének, mint alacsonyabb társadalmi státusú társaik.

A páviánnőstények igen aktívan ápolják közösségi kapcsolataikat, ám - csakúgy mint az emberek esetében - egyesek sikeresebbnek bizonyulnak, mint mások. Az okokat keresve a kutatók feljegyezték, hány hímmel párosodott ez vagy az a nőstény, ahogy azt is vizsgálták, mennyire barátságosak vagy agresszívek társaikkal a főemlősök. Elemezték, hogy hány évig éltek a nőstények és utódaik, ahogy az ürülékükből megállapították a stresszhormonok szintjét is a szervezetükben.

A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a közösségi kötelékek erősségét, kiterjedtségét nem lehet kizárólag a nőstények társadalmi rangja vagy családjának népessége alapján megjósolni.

"Magányos lehet egy olyan nőstény is, amely rengeteg rokonnal rendelkezik. Ugyanakkor igen jól boldogulhatnak olyan nőstények, amelyeknek nincs családjuk. Ez azt jelenti, hogy boldogulásuk szerencse és ügyesség dolga is" - magyarázta Dorothy Cheney.

Általában azonban a magányos nőstények esetében volt a legmagasabb a stresszhormonok szintje, ezek rendelkeztek a legkevésbé fejlett közösségi kapcsolatokkal és a legkevesebb stabil partnerrel. Esetükben alacsonyabb volt az utódok túlélési aránya és élettartama.