Index Vakbarát Hírportál

Bővült a magyarországi védett fajok listája

2012. október 4., csütörtök 12:10

A Vidékfejlesztési Minisztérium a Magyar Közlönyben hozta nyilvánosságra, hogy módosult a Magyarországon védett és fokozottan védett fajok köre. A minisztérium tájékoztatása szerint a változás alapja az a megállapodás, amit a természetvédelmi és vadgazdálkodási ágazat állami, illetve civil képviselői írtak alá a februári Fegyver, Horgászat, Vadászat Nemzetközi Kiállításon.

Bizonyos madárfajok felkerültek a védett fajok listájára: a jövőben oltalom alatt áll a hazánkon átvonuló csörgő- és kerceréce. Védetté nyilvánították továbbá a mezőgazdaság szempontjából fontos, pocok- és egérpusztító menyétet is. Korlátozottan és szigorú feltételek mellett vadászható lesz ugyanakkor a nyári lúd. A szaktárca szerint az elmúlt évtizedekben olyan mértékben megnövekedett a magyarországi állománya, amely időnként komoly gondot jelentett a szántóföldi növénytermesztésben.

A minisztérium tájékoztatása szerint egyszerűsödik néhány szabály a trófeák behozatalával kapcsolatban. A könnyítés kizárólag olyan fajokra vonatkozik, amelyek Magyarországon nem honosak, vagy már gyakorlatilag eltűntek, más európai országokban viszont népes állományban élnek. A könnyítésre példa, hogy a Magyarországon kóborlóként előforduló barna medve külföldön, jogszerűen elejtett példányainak trófeáját be lehet hozni az országba. A faj itthon továbbra is fokozott védelmet élvez.

A rendelet védelmet biztosít azoknak a gerinctelen állatoknak, amelyeket erősen fenyeget az illegális kereskedelem, és óvja a 2001 óta Magyarországon újonnan előkerült és veszélyeztetett növény- és állatfajokat is. Az új szabályozás védi azokat az állatcsoportokat is, amelyek kiemelt szerepet játszanak a növények biológiai sokféleségének megőrzésében, a beporzásban és a vízi ökoszisztémák működésében. A minisztérium szerint szükségessé vált a fajok természetvédelmi értékének felülvizsgálata is, mivel társadalmi értékjelző szerepük erősen meggyengült, és nem volt elég erős a szabálysértések elleni visszatartó erejük.

Rovatok