Index Vakbarát Hírportál

Svájc megfigyelői státuszt szeretne a CERN-nek az ENSZ-ben

2012. október 18., csütörtök 10:16

Svájc szorgalmazza, hogy az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) nemzetközi szervezetként részt vehessen az ENSZ ügyeiben. Ehhez az ENSZ-nek megfigyelői státuszt kellene biztosítania a CERN-nek. A világszervezet alapokmánya ezt lehetővé is teszi: azok a szervezetek, amelyek az ENSZ érdeklődési körébe tartozó témákkal foglalkoznak, megfigyelői státuszért folyamodhatnak a szervezetben.

Az indoklásban Svájc kiemelte, hogy a kutatóközpontot államok alapították és finanszírozzák. 2010 júniusa óta pedig a CERN nem csupán az európai országok előtt nyitott: a világ bármely állama csatlakozhat a szervezethez.

A csaknem hatvan éve alapított, részecskefizikával foglalkozó nukleáris kutatóközpont békés úton, jelentős mértékben hozzájárult a tudományok fejlődéséhez. A svájci kérelem szerint ez a teljesítmény fontos ösztönzője a társadalmi haladásnak és a kultúrák közötti párbeszédnek.

Rovatok