Egy új elmélet szerint az ember nem azért emelkedett két lábra, mert egy éghajlatváltozás lekényszerítette a fákról, hanem mert álló testtartásban, két lábon sokkal könnyebb volt járkálni a meredek afrikai sziklákon. A teóriát az angliai Yorki Egyetem régészei dolgozták ki. Isabelle Winder régész és csapata a járás anatómiáját és az emberfajtákat körülvevő környezetet tanulmányozta.

A legelfogadottabb elméletek szerint őseinknek az erdőségeket megtizedelő éghajlatváltozás miatt kellett elhagyniuk a fákat, ahol addig éltek. Miután a talajra kényszerültek táplálékért, lassan kiegyenesedtek, és elkezdtek a mai emberhez hasonlóan két lábon járni. Kutatásaink kimutatták, hogy a kétlábúság a terepre való reagálásként alakulhatott ki, nem pedig a növényzetnek az éghajlattal összefüggő változásai miatt - magyarázták a szakemberek az Antiquity című szakfolyóiratban megjelent tanulmányukban.

Hatmillió évvel ezelőtt az emberféléket vonzották Kelet- és Dél-Afrika hegyes részei és sziklás hasadékai, mert bőséges menedéket és nagyobb zsákmányszerzési lehetőségeket kínáltak, mint a szavanna sík területei. Márpedig ez a dimbes-dombos vidék négy lábon nehezen járható, és sokkal előnyösebb két vagy három végtagon egyensúlyozni, a többin pedig stabilan állni. A kezek, amelyekkel rögzítették magukat vagy felmásztak az akadályokra – ezt a mozgásformát tapasztaljuk napjainkban is például a csimpánzoknál - végül így váltak alkalmasakká a tárgyak megragadására - állítják a kutatók.

Az Australopithecus testén egyszerre tapasztalhatóak hegymászásra és állva, két lábon járásra utaló jelek. Egy későbbi szakaszban az emberféléknek kellőképpen szabad lett a kezük ahhoz, hogy fokozott kézügyesség alakuljon ki, és kifejlesszék a szerszámok használatát. Csak azután módosult a proto-humán fajok csontváza és lábának szerkezete, amikor új zsákmányok és élőhelyek után kutatva a környező síkságokra merészkedtek.

A változatos terep a kognitív képességek – mint a térbeli orientáció és kommunikációs képességek – javulásához is hozzájárult, ami megmagyarázná az emberi agy és az olyan szociális funkciók szüntelen evolúcióját, mint az együttműködés és a csapatmunka. A kutatók szerint az új elmélet magyarázatot ad az emberfélék evolúciójának valamennyi fontos folyamatára, és meggyőzőbb forgatókönyvet vázol fel, mint a hagyományos elméletek.