Index Vakbarát Hírportál

Azonnali vetőmagvizsgálatot rendeltek el

2013. június 1., szombat 12:48 | aznap frissítve

Azonnali hatállyal átfogó vetőmag-, illetve vetésellenőrzést rendelt el Fazekas Sándor, vidékfejlesztési miniszter, mert tudomására jutott, hogy az ország keleti határain keresztül bizonyos mennyiségű GMO-s (génmódosított) kukorica-vetőmag érkezett illegálisan Magyarországra. Ezt szombaton Budapesten, a Rózsák terén, a Hétből hétbe fesztivál megnyitója után jelentette be Fazekas Sándor.

A miniszter szerint Magyarország GMO-mentességének fenntartása elsőrendű nemzeti érdek, és az elmúlt két évben is már több ezer hektárnyi kukoricát kellett kitárcsázni emiatt. Most az ellenőrzés arra irányul, hogy megállapítható legyen, vetettek-e el a gazdálkodók ilyen vetőmagot, illetve van-e az országban GMO-val szennyezett kukorica.

A GMO-val szennyezett kukorica vetéséről az ország keleti részéből érkeztek jelzések.  A szennyezett vetőmag az országba a keleti határon keresztül jutott be, de azt, hogy honnan érkezett, a vizsgálatnak kell kiderítenie. A GMO-s vetőmagot nem cégek hozták be, az országba hivatalosan behozott vetőmagokkal nem volt gond, ezt az eddigi vetőmag-ellenőrzések is igazolták.

Fazekas felhívta azoknak a gazdálkodóknak a figyelmét, akik esetleg GMO-s vetőmagot vetettek, hogy sürgősen tárcsázzák ki, mert ha az ellenőrök megtalálják, megbüntetik őket.

Rovatok