Évszázadokon keresztül kivetette magából a társadalom a leprásokat, csengőt kellett hordaniuk, amely messziről jelezte a többieknek, hogy leprás közeledik. A fertőző betegséget még nem értették akkor, Isten büntetésének tartották. Volt olyan időszak az európai történelemben, amikor minden harmincadik ember elkapta a fertőzést, a 13. században több mint 19 ezren voltak betegek. A 16. században aztán egyre kevesebb lett a beteg, végül nagyjából el is tűnt a kontinensről.

A lepráról már nagyon korai írott emlékek is vannak, időszámításunk előtt 600-ban már feljegyezték Kínában, de vannak történelmi emlékek az ókori Görögországból, Egyiptomból és Indiából is. A lepra kialakulásáért felelős kórokozót 1873-ban fedezték fel Norvégiában. 2009-ben találtak egy első században élt embert, akinek a DNS-vizsgálata során megállapították, hogy leprában szenvedett.

A kutatóknak most sikerült a baktérium fejlődését is leírni. Ehhez ókori és középkori csontvázakból kinyert DNS-eket vizsgáltak, így tudták megnézni az évszázadok alatt bekövetkezett változásokat. A kutatók eddig egerekkel dolgoztak a középkori lepra kórokozójával, a Mycobacterium leprae-val.

A kutatás azért fontos, mert manapság évente 225 ezer új megbetegedést regisztrálnak, leginkább a fejlődő országokban. A kutatók összehasonlították a mai baktériumot a középkorival. Kiderült, hogy a baktérium nagyjából változatlan maradt az elmúlt ezer évben, csak nyolcszáz mutációja volt a 16 genomban ezalatt.

Ez azt is jelenti, hogy a lepra eltűnése a középkorban nem amiatt volt, mert a baktérium lett kevésbé virulens. Vagyis máshol kell keresni az okot, például a hordozóban, a következő időszakban erre irányul majd a figyelem. A kutatások szerint Svédországban és Egyesült Királyságban talált középkori törzs megegyezik a Közel-Keleten találttal. Az amerikai kontinensen talált törzs biztosan Európából származik. Arra azonban nem tudnak válaszolni, hogy a járvány hogyan és honnan terjedt a történelemben.