Index Vakbarát Hírportál

Milyen íze van a kétmilliárd éves víznek?

2013. június 21., péntek 14:42

Múlt hónapban jött először hír arról az ősi vízforrásról, amit legalább 2,6 milliárd évnyi elzártság után találtak meg kutatók három kilométerrel a felszín alatt, egy kanadai bányában, Ontraióban. Akkori közleményükben azt írták, hogy a víz kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy a korai élet kialakulásának körülményeit vizsgálják a szakemberek, illetve az sem kizárt, hogy a földön kívüli élet megmaradásával kapcsolatban kapunk belőle új információkat.

Persze a legtöbb embert nem ez érdekelte, hanem az, hogy milyen íze van az évmilliárdok óta érintetlenül álló víznek. Barbara Sherwood Lollar, aki korábban már Dél-Afrikában is talált hasonlóan régi vízforrást, és a mostani felfedezésről beszámoló tanulmánynak is társszerzője, elárulta. „Borzasztó” – foglalta össze a Los Angeles Timesnak adott interjújában.

A részletes magyarázat szerint a vizet körülvevő sziklák miatt kibírhatatlan, Lollar szerint még a tengervíznél is sokkal erősebb sós íz alakult ki. „Az állaga is más, mint azt a csapvízhez szokott emberek gondolnák. Ráadásul, bár először tisztának tűnik, a benne lévő ásványok, főleg a fémek, az oxigénmolekulákkal érintkezve azonnal oxidálódnak, és narancssárgára festik a vizet. Egyáltalán nem akarná meginni senki ezt az izét.”

Rovatok