A homoszexualitás megítélése a történelem során folyamatosan változott: a különböző társadalmak erősen eltérően álltak a kérdéshez. A modern korig az egyház véleménye volt a meghatározó, napjainkban pedig az orvostudomány alakítja leginkább, hogy mit gondolunk a témáról. Az USA-ban 1973-ig, Európában 1977-ig, Kínában 2001-ig mentális zavar volt a homoszexualitás.
A homoszexualitás mára társadalmi jeleséggé fejlődött, azonban ez nem volt mindig így: pár évtizeddel korábban még betegségként tekintettek arra, ha valaki azonos neműek iránt érzett vonzalmat. Történelmi léptékben szintén más volt a helyzet.
Az ókorban gyakorlatilag nem létezett a mai értelemben vett homoszexualitás fogalma, az azonos neműekkel való szexuális kapcsolatra sokszor teljesen normális dologként tekintettek (ahogy a fiatalkorúakkal létesítettre is, ami ma viszont betegség). Az egész megítélése még az európai városállamokban is változott, időben és térben is.
Később, általánosságban Európában a középkortól a reneszánszig a homoszexuálisoknak, néhány kivételtől eltekintve, az egyház erős ellenállásával kellett szembenézniük – viszont például a reneszánsz olasz városokban korántsem volt egyedi dolog az azonos nemekkel való szex.
A modernkori homoszexualitás betegségtörténetét lényegében az American Psychiatric Association (APA) alakította: a társaság rendszeresen kiadja Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders (DSM) című könyvet, amelyben besorolják a különböző mentális betegségeket. Ezt az USA mellett számos más országban is alapvetésként kezelik.
Az 1952-ben kiadott első könyv, a DSM-I még szociopata személyiszavarként listázta a homoszexualitást. 1962-ben nagy mintán készült egy tanulmány Homosexuality: A Psychoanalytic Study of Male Homosexuals címmel, amiben a zavart a másik nemmel szemben érzett kóros, rejtett félelemmé nyilvánították, amelyet sérült szülő-gyermek kapcsolatok okoznak. A cikk megállapításai sokáig kihatottak a homoszexualitás kezelésére.
1956-ban Evelyn Hooker pszichológus elvégzett egy vizsgálatot, amely nem talált különbséget a magukat homoszexuálisnak tartó és a heteroszexuális férfiak között abban, hogy ki mennyire boldog és kiegyensúlyozott. Tanulmánya megdöbbentette az orvostársadalmat, eredményei ellenére viszont a homoszexualitás 1973-ig benne maradt a DSM-ben.
Az 1968-ban megjelent DSM-II-ben rengeteg változást vezettek be, alapvetően a mentális betegség fogalmával kapcsolatban is. A módosítások olyan pszichiátereknek köszönhetőek, mint a magyar származású Szász Tamás István, aki szerint a mentális betegség egy mítosz, amit a morális konfliktusok leplezésére talált ki az emberiség; vagy Erving Goffman szociológus, aki szerint a mentális betegség csak egy újabb példa arra, hogy a társadalom hogyan címkézi fel és próbálja kontrollálni nem konformista tagjait.
Hozzátett még a változásokhoz a viselkedéspszichológia, amely alapjaiban változtatta meg a pszichológia hozzáállását nem megfigyelhető jelenségekkel kapcsolatban. Nem orvosi oldalról pedig sokat kritizálták a DSM-et a melegjogi aktivisták, amiért a homoszexualitás mentális betegségként szerepelt benne.
Nagy változásokat hozott a DSM-II 1974-es, hetedik kiadása. Ronald Bayer pszichiáter és melegjogi aktivista tüntetést szervezett az APA 1970-es San Francisco-i konferenciájának helyszínére. Az aktivitsták megzavarták a konferenciát, megszakították a felszólalókat, megpróbálták nevetségessé tenni azokat, akik mentális zavarként tekintettek a homoszexualitásra.
1971-ben Frank Kameny, a Gay Liberation Front aktivistája szervezett tüntetést az APA konferenciája ellen: megragadta a mikrofont és azt kiabálta, hogy „a pszichiátria az ellenség megtestesülése. A pszichiátria könyörtelen és megsemmisítő háborút vív ellenünk. Ezt vehetitek hadüzenetnek". Ezt megelőzte egy szélesebb, még az 1960-as években indult antipszichiátriai mozgalom, amely megkérdőjelezte a pszichiátriai diagnózisok legitimitását.
Az eredmény az lett, hogy a DSM-II hetedik kiadásában már nem szerepelt mentális zavar kategóriájaként a homoszexualitás, az APA-tagok 1973-as szavazásán kicserélték a „szexuális irányultságok zavara" kategóriával.
A harmadik, 1980-ban megjelent kiadásban nagyon sok új kategóriát vezettek be, sokat megváltoztattak, vagy töröltek. A könyv megjelenését politikai viták előzték meg, amely alapján arra is volt esély, hogy az APA nem fogadja majd el a végleges változatot hivatalosként. Végül megjelent, és teljesen megújította a pszichiátriát. A DSM-II-ben bevezetett szexuális irányultások zavara kategóriát az úgynevezett egodisztonikus homoszexualitás váltotta, az azóta megjelent könyvekben ez szerepel. Ez a megközelítés már csak azokat az embereket tekinti páciensnek, akik úgy érzik, szenvednek, és szeretnének változtatni genderidentitásukon vagy szexuális orientációjukon.
A homoszexualitás orvosi megítélését Európában hosszú ideje a World Health Organization (WHO) által kibocsátott, betegségek nemzetközi meghatározását segítő International Classification of Diseases (ICD) határozza meg
Mostanra az a konszenzus, hogy az azonos nemmel kapcsolatos szexuális és romantikus érzések és viselkedések normális variációi az emberi szexualitásnak, a korábban is említett tanulmányok alapján pedig a melegek, leszbikusok és biszexuálisok társadalmilag is mentálisan is ugyanúgy egészségesek lehetnek. A WHO könyve azonban, akárcsak amerikai társa, sokáig, még az 1977-ben megjelent kilencedik kiadásban is mentális betegségként kezelte a homoszexualitást.
A váltás csak 1990-ben jött el, az ICD-10-ből kivették ezt a kategóriát, és DSM-hez hasonlóan belerakták az egodisztonikus szexuális irányultságot.
A legtovább Kínában tartott a dolog, a Chinese Society of Psychiatry 2001-ben vette ki a homoszexualitást a kínai, mentális betegségeket érintő besorolások közül, miután öt évig tanulmányozták a jelenséget.
A mai adatok alapján az látszik, hogy a legtöbb meleg, leszbikus, biszexuális ember ugyanazért meg pszichoterápiára, mint a heteroszexuális emberek: az okok között leggyakrabban a stressz, kapcsolati problémák, társadalmi és munkaügyi nehézségek szerepelnek - szexuális orientációjuk ritkán játszik szerepet kezelésükben.