Index Vakbarát Hírportál

A kakaduk profi tolvajok

2013. július 5., péntek 13:51

A Bécsi Egyetem kutatói egy Goffin-kakadu intelligenciáját vizsgálták. Az egyetem kogníciókutató biológusai már többször megfigyelték, milyen intelligensek a madarak: akár eszközt is készítenek, hogy a segítségével élelemhez jussanak. Az állat ezúttal öt lakatot is kinyitott, hogy hozzájuthasson a jutalomfalathoz. A dobozba zárt dió megszerzéséhez öt lépéses mechanikai feladat vezetett, amelyet az egyik kakadu két órán belül teljesített, és hamarosan a négy másik zárat is feltörte.

Az ilyen szekvenciális problémák, amelyek során egy megoldás újabb feladathoz vezet, és még mindig nem a célhoz, nagy kihívás elé állítják a kognitív képességeket, hiszen az állatnak térben és időben el kell vonatkoztatnia a végső céljától.

A kakadukat előzetes felkészítés nélkül a dobozokhoz vezették, amelyekben átlátszó ablak mögött megpillanthatták a diót. Az öt eltérő módon nyitható lakatnál más és más mozgásfajta segített. Először egy rudat kellett kihúzniuk, ezután egy csavart kitekerni, harmadszorra egy csapszeget eltávolítani, majd egy kereket 90 fokkal elfordítani, legvégül egy tolózárat elhúzni. A Pipin nevű kakadu minden segítség nélkül, két órán belül megoldotta a feladatot. Öt másik madár úgy jutott el a célig, hogy előtte megnézték egy társukat, hogyan dolgozik, illetve azután, hogy a lakatokat előzőleg egyenként kinyitották.

A következő lépésben arra voltak kíváncsiak a tudósok, mennyire rugalmasan használják a madarak az elsajátított lépéseket. A hat kakadut úgynevezett transzferteszttel vizsgálták, ahol a szerkezet egyes lakatjait eltávolították, vagy a sorrendjüket cserélték fel. A kutatókat az érdekelte, hogy az állatok mechanikusan alkalmazzák-e a korábban tanultakat. A madarak igen rugalmasan reagáltak a változásra: a szükségtelen fázisokat kihagyták, és az új sorrend sem zavarta meg őket.

Alice Auersperg, a Bécsi Egyetem kognícióbiológiai tanszékén végzett kutatás vezetője elmondta, hogy az eszközt használó csimpánzokon kívül nincs olyan állat, amely korábbi tapasztalat nélkül megoldana egy öt lépcsős, eltérő mozgási készségeket igénylő feladatot. A tanulmány társszerzője, Alex Kacelnik, az Oxford egyetem kutatója szerint a kísérlet nem bizonyítja, hogy a kakadu a felnőtt emberhez mérhető szinten strukturálja az ismereteit egy távoli cél érdekében, de úgy tűnik, rendelkezik ehhez hasonló képességgel.

Rovatok