1957-ben a brit miniszterelnök, Harold Macmillan azt állította, hogy nemzetének „még soha nem volt ilyen jó”. Későbbi, 1970-es évekbeli utódja James Callaghan, aki gazdasági válság sújtotta időszakban kormányzott, nem ismételte meg ezt a kijelentést. Pedig meglepő módon valószínűleg több joga lett volna hozzá.

A globális jólét fogalmai alapján 1978 volt a legjobb év. Az elmúlt 35 év hosszú, lassú, csökkenést mutatott, legalábbis, ha a Genuine Progress Indicator (valódi haladás indikátora), azaz GPI elnevezésű, a tervek szerint a GDP-t (Gross Domestic Product - bruttó hazai össztermék) leváltására szánt indikátort vizsgáljuk. A GPI-be olyan, a GDP-ben egyáltalán nem szereplő adatsorokat is figyelembe vesznek, mint a környezeti és a társadalmi, vagy éppen a pénzügyi jólét. Ennek ellenére ma is a GDP maradt az elterjedt mérőszám, mivel több, közvetlenül és egyszerűen mérhető tényezőt vizsgál, míg a GPI-nél, legalábbis ellenzői szerint, ideológiai háttér van a működés mögött.

Mikor romlott el minden? Biztosan nem véletlen, hogy 1979-et emlegetik úgy, mint a háború utáni gazdasági konszenzus végét, és a neoliberalizmus térnyerését, amelynek jelmondata az volt, hogy a kapzsiság jó. A globalizáció, a dereguláció és a korlátlan tőkemozgás nagyon sok embert gazdaggá tett, de az egésznek hatalmas árva volt: környezetszennyezéssel, és az egyenlőtlenségek növekedésével fizettünk érte.