A gyerekek gyakran nem szeretnek bizonyos ételeket, sokak felnőtt korban is válogatósok maradnak. Az Io9 megkereste Elizabeth Phillipset, az Arizona State University pszichológusát, aki tudományos magyarázatot adott arra, miért utálunk, és miért szeretünk meg később ételeket.
Ételekkel kapcsolatos érzéseinket több tényező is irányítja. A pszichológus szerint a genetika meglepően kis szerepet tölt be az ételválasztásban. Úgy születünk, hogy szeretjük az édeset, de nem szeretjük, ami savanyú vagy keserű. Ennek evolúciós oka van: az édes ételek, például a gyümölcsök jó energia- és tápanyagforrások. A keserűek gyakran mérgezőek, ezért rögzült, hogy ne szeressük őket.
Az újszülöttek azonnal reagálnak ezekre az ízekre, míg a sóval kapcsolatos preferenciáink nem sokkal később fejlődnek ki. Ennek alkalmazkodási oka lehet: a sós tavakban gyakran megvan minden más ásvány, amire szükségünk van a túléléshez. Alapvetően kedveljük a zsíros ételeket is, mivel ezek magas kalóriatartalmúak, ezekkel elegendő energiát biztosítunk magunknak.
Néhány kutatás szerint nemi különbségek is lehetnek a kérdésben. A férfiak imádják a húst, míg a nők az édességeket. Ezeknek valószínűleg mezőgazdaság előtti időkből származó, történeti okai lehetnek: a férfiak vadásztak, a nők pedig gyűjtögettek, főleg gyümölcsöket. A másik lehetséges magyarázat, hogy másként nézünk az ételekre - ez az, ami a köznyelvben az „az vagy, amit megeszel” szólásban csapódik le.
A veleszületett tényezők ugyan valóban befolyásolják az ételválasztásunkat, a pszichológus szerint a legtöbb preferenciánk tanult. A tanulás ráadásul már a születésünk előtt elkezdődik.
Az anyaméhben a magzat be- és kilégzi a magzatvizet, amit átitatnak az anya étkezési szokásai. A kutatások kimutatták, hogy azok az újszülöttek, akiket érhetett a fokhagyma vagy az ánizs hatása az anyaméhben, kevésbé negatívan reagáltak ezekre a szagokra pár nappal születésük után, mint azok, akik akiknek nem volt semmilyen élményük velük. Az egyik kísérlet szerint jobban ízlett a gyerekeknek a répás müzli, ha az anya sok répalevet ivott a terhesség alatt.
A preferenciák tovább finomodnak a születés utáni két évben, amíg gyakorlatilag válogatás nélkül mindent megeszünk, ami elénk kerül. Utána elkezdünk félni az újdonságoktól (erre már külön szó is van: neofóbia), így amit eddig nem próbáltunk ki, a magzatvízen keresztül, anyatejjel vagy szilárd táplálékként, az nagy valószínűséggel nem fog tetszeni.
Szerencsére van megoldás: a lényeg, hogy valami ne legyen teljesen új. Ezért amit nem szeret valaki azt újra és újra ki kell próbálnia, addig amíg meg nem szereti, még akkor is, ha saját tapasztalataink alapján vitatkoznánk ezzel az állítással.
A kutatások szerint asszociációk alapján nem szeretünk valamit. Phillips saját kísérletében rávett gyerekeket, hogy brokkolit egyenek, csak azzal, hogy cukrot rakott rájuk. Csupán hatszor kellett ezt megismételni, utána a gyerekeknek már ízlett a brokkoli, önmagában is.
Ez működik úgy is, hogy sokkal jobban összeillő ételeket keverünk össze: ha az egyik összetevőt szeretjük, idővel a másikat is fogjuk. A kulcs a mérték: az új ízek megtanulása aránylag egyszerű, teljesen új étrendre váltani viszont hosszú időbe kerül, 2-4 hónapba.
Bár a legtöbb preferenciánk tanult, valószínűleg hajlamaink is vannak az ízekkel kapcsolatban. Vannak például olyanok, akik túlérzékenyek: sokkal intenzívebben élik meg a keserű ízt, ezért elkerülik a zöldségeket. Ráadásul más érzékeink is szerepet játszanak ételválasztásainkban: az ételek szaga befolyásolja, hogy ízlenek, de a kinézetük is számít. Ha megváltoztatjuk az italok és ételek színét, máshogy fogjuk érezni az ízeket is. Vannak, akik bizonyos (felszíni) formákat nem szeretnek. Ezeken az érzéseken viszont tanulással túl lehet lépni.