Index Vakbarát Hírportál

Breaking: okos állat a varjú

2013. november 28., csütörtök 16:53

Egy német kutatás szerint a varjak intelligenciája és az idegrendszeri folyamataik a főemlősökéhez hasonlítanak. A tübingeni kutatók kormos varjakkal oldattak meg memóriafeladatokat. És bár a főemlősök és a madarak agyának nincs sok közös tulajdonsága, a kísérletek alatt mégis számos párhuzamot figyeltek meg.

A Lena Veit és Andreas Nieder vezette kutatócsoport megtanította a kormos varjaknak, hogy oldjanak meg kis rejtvényeket a számítógép képernyőjén. A feladatok alatt elemezték az állatok agytevékenységét.

A varjaknak először egy képet mutattak nekik, amit meg kellett jegyezniük. Ezután egy monitoron két különböző képet láttak; az egyik az volt, amit korábban megjegyeztek. Ezután hol a korábban mutatott képet, hol a másikat kellett kiválasztaniuk. Ha jól oldották meg a feladatot, a madarak jutalomfalatot kaptak.

Tollas majmok

A gyakorlási időszak után a varjak majdnem száz százalékos találati arányt értek el. Ennek a teljesítménynek előfeltétele az erős koncentráció és a rugalmas gondolkodás, és erre nem sok állatfaj képes. A varjak azonban ezzel is boldogultak. Ez nem annyira meglepő; már korábban is úgy tartották, hogy intelligensek, sőt stratégiai döntésekre is képesek; a viselkedéskutatók ezért emlegetik őket tollas majmokként.

A kutató azt is megfigyelték, hogy hogy feladatonként más idegsejtek léptek működésbe, attól függően, hogy a varjaknak a már látott vagy a sosem látott képre kellett bökniük. A tudósok szerint ebben nagyon hasonlítanak a főemlősökhöz.

Rovatok