Index Vakbarát Hírportál

Hozzánk hasonlóan éltek a neandervölgyiek

2013. december 4., szerda 11:45

Az utóbbi idő kutatásai bebizonyították, hogy a neandervölgyiek nem morgó majomszerű lények voltak, ahogyan ábrázolják őket sztereotípiáktól hemzsegő rajzokon. Most az is kiderült, hogy életmódjuk sem különbözött annyira a homo sapiensétől, lakhelyeiket például hasonlóan rendezték be.

A Canadian Journal of Archaeology szaklapban publikált tanulmányban a Riparo Bombrini nevű helyet tanulmányozták, amelyben a neandervölgyiek több ezer évig laktak mielőtt még a homo sapiens elfoglalta volna helyüket.

A kutatók olyan jeleket találtak, amelyek alapján feltételezik, hogy a neandervölgyiek tevékenységek alapján alakították lakóhelyeiket. Eddig azt feltételezték, hogy a neandervölgyieknek nem volt rendezett a környezetük, ezt eddig a homo sapiensekhez kötötték – magyarázta Julien Riel-Salvatore antropológus, a tanulmány fő szerzője. De a neandervölgyiekre sem volt igaz, hogy csak úgy lehajítják eszközeiket valahová, igencsak rendezett, otthonos környezetben éltek.

A környéken talált legrégebbi régészeti leletek, amelyek neandervölgyiekhez tartozhattak 45 ezer évesek lehetnek. A legfelső szinten rengeteg állatmaradványt találtak, ebből arra következtetnek, hogy az lehetett ahol megölték és előkészítették az állatokat a feldolgozásra. A középső szinten valószínűleg laktak, a barlang előtt rengeteg állatcsontot és kőeszközt találtak, a hátsó részén volt a tűzrakóhely.

A legalsó szinten volt az ideiglenes szállás, a kutatók szobrokat találtak a barlang bejáratánál. Valószínűleg azért, mert szerszámokat és szobrokat készíteni csak napfényben lehetett.

Rovatok