Index Vakbarát Hírportál

Megint lesznek rövid túrák az űrállomásra

2013. december 16., hétfő 21:03

Rövidebb űrutazásokat akar bevezetni az orosz űrkutatási hivatal, hogy azok a tudósok is el tudjanak végezni vizsgálatokat, akik nem tudnak fél évig a Nemzetközi Űrállomáson maradni.

Alekszej Krasznov, a Roszkozmosz űrhivatal humán űrrepülőprogramjának vezetője ugyanakkor azt is felvetette, hogy hosszabb ideig ott tartózkodó legénység a mostani 6 hónap helyett 9-et töltsön az űrlaboratórium fedélzetén - írja az MTI. Ennek érdekében a most készülő Szojuz-TMA-MS orosz űrhajót hosszabb űrbéli tartózkodásra készítik fel.

Az új Szojuzok jobb napelemeket, valamint továbbfejlesztett dokkoló- és irányítómotorokat kapnak, hogy egy működésképtelen motorral is le tudjanak majd szállni.  Emellett még a navigációs-, kommunikációs- és irányítórendszert is frissítik. 

A villámlátogatások leghamarabb 2017-ben vagy 2018-ban indulhatnak el, amikor megint repülnek majd az amerikai űrhajók. Krasznov szerint lenne igény ezekre a túrákra, amelyekben a tudósok akár 10 nap után is hazatérhetnek a kutatási eredményeikkel. 

Rovatok