Index Vakbarát Hírportál

Pusztuljatok, bécsi akácfák!

2014. május 5., hétfő 09:10

2015 elején már életbe léphet az Európai Unió özönfajok szabályozására vonatkozó rendelete, de a fajlistát a tagországi egyeztetéseket követően várhatóan csak egy évvel később állítják össze – írja az MTI, a Vidékfejlesztési Minisztériumra hivatkozva.

A jogi szabályozás célja, hogy enyhítsék az európai szinten évi 12 milliárd eurós károkat, amit a nem őshonos, inváziós tulajdonságokkal rendelkező állat- és növényfajok okoznak. Ezek rombolják a biodiverzitást, azaz a biológiai sokszínűséget, rombolják a természeti értékeket, ráadásul gazdasági és egészségügyi károkat okoznak.

Mikor kezdődik?

Az Európai Bizottság több éven át dolgozott a tavaly szeptemberben bemutatott, "Az idegenhonos özönfajok betelepedésének és elterjedésének a megelőzéséről és féken tartásáról" szóló rendelet-javaslaton. Ezt az Európai Parlament nagy többséggel megszavazta. A végleges elfogadáshoz az Európai Tanács jóváhagyása is kell, de ezt várhatóan júniusban megadják, majd 2015. január 1-től hatályba léphet a rendelet.

Mit kell pusztítani? Növényt, állatot?

Az invazív fajokra vonatkozó jogszabályozás számos területet érint, például a természetvédelmet, a mezőgazdaságot, az állattenyésztést, a növénytermesztést, erdőgazdálkodást, halgazdálkodást, az egészségügyet.

A rendelet még az elfogadásakor sem fog fajlistát tartalmazni, vagyis nem nevezik meg a pusztítandó, az EU-t veszélyeztető fajokat. A jegyzék első változatának elfogadását a rendelet hatályba lépésétől számított egy éven belül, azaz a jövő év végére ígéri az EU Bizottsága, de előbb a tagországok is egyeztetést folytatnak majd.

Irthatok akácost Bécsben?

A tagállamoknak lesz beleszólása a jegyzék összeállításába és minden további változtatásába is. A jegyzék összeállítása kapcsán a Bizottság leszögezte: elsősorban azokra az inváziós, idegenhonos fajokra kíván koncentrálni, amelyek még nem jelentek meg az Unió területén, illetve még inváziójuk kezdeti szakaszán állnak. Ezek ellen még lehet hatékony intézkedéseket hozni.

Az unióban már széles körben elterjedt idegenhonos inváziós fajok kezelése esetében elsősorban a további terjedésük lassítását, valamint megállítását célzó intézkedések meghozatala lehet a reális cél. Szóval valószínű, hogy nem fognak minden betelepített harlekinkaticát a Dunába fojtani.

Rovatok