Roosevelt és Sztálin még a teheráni konferencián egyezett meg arról, hogy a szovjetek a mai Ukrajna területén létesített bázisokkal segítik a szövetségeseket abban, hogy bombázóik addig elérhetetlen célpontokat is támadni tudjanak.
Ennek az ingabombázás nevű módszernek a következménye volt a Frantic-, vagy más néven Titanic-hadművelet, amelynek első hullámában 1944. június 2-n B–17-es és B–24-es nehézbombázók támadták meg Debrecen, Miskolc, Szeged és Kolozsvár vasúti csomópontjait és egyéb célpontjait. A támadás az 1944-es amerikai bombázások legsúlyosabbika volt, egyes becslések szerint 1500-1800 ember halt meg. A jelentésekből kitűnik, hogy az áldozatok között sok volt a 14 éven aluli gyerek: már tanítási szünet volt, így a bombák becsapódásakor a gyerekek otthon voltak.
A védekezést nem csak a teljesen hatástalan légvédelem nehezítette (a hatezer méternél is magasabban repülő gépekre néhol kézifegyverekből lőttek), de a civilek nagyon elbújni sem tudtak hova. Dr. Pataky Iván, a Magyar Szárnyak című folyóiratban 1977-ben megjelentetett cikkében rámutat arra, hogy „a vasútállomások körül fölépült vasutas- és munkástelepeken, nagyrészt földszintes épületekben kevés volt az óvóhelynek alkalmas pince.”
Az ingabombázások rendszere 1944. szeptemberéig működött, ez idő alatt számos támadást intéztek magyar célpontok ellen is, bár a június 21-i ellentámadásban magyar repülők is részt vettek. Az amerikai bombázók júliusban Budapest és Vecsés fölött jelentek meg, a támadásban 509 nehézbombázó vett részt. A Múlt-kor történelmi portál szerint „ a bevetési parancsban meghatározott célpontok: az almásfüzítő-i kőolaj-finomító, a szolnoki vasúti híd különleges irányított bombákkal (nem találták el), a Weis Manfréd Művek és a Shell Olajfinomító, a dunaparti, a rákosrendezői és a nyugati rendező pályaudvarok voltak”. Itt jóval hatékonyabb volt a légvédelem, a támadók „rendkívül heves vadász elhárítással és légvédelmi tűzzel találkoztak”. Kérdés, hogy ez mennyire volt pozitív, hiszen a megzavart támadás nem a kijelölt célpontok felett szórták ki a bombákat, a bombázásban 5269 polgári lakos halt meg.
Szeptemberben 73 B–17-es a diósgyőri acélművet támadta meg, ez a támadás már szovjet területről indult, vagyis az olaszországi amerikai bázisra visszatérő kötelék hazafelé szórta le a bombákat. Szeptember 14-én még Szolnoknál volt egy hasonló támadás, az abban részt vevő 100 B–17-es szintén szovjet ellenőrzés alatt tartott területről szállt fel.
A szolnoki volt az utolsó akció, az ingázóbombázás feleslegessé vált, egyrészt azért, mert a szovjetek hadsereg lassan átvette a terület bombázásának feladatát, másrészt a német légvédelem legyengült annyira, hogy a nyugati front mögül induló szövetséges gépeknek ne jelentsen problémát, ha a támadás után még vissza is kell fordulniuk.
A Frantic-hadművelet nem is feltétlenül a légtér ellenőrzése és a stratégiai célok lebombázásának lehetősége miatt volt fontos, inkább érdekes próbája volt a nyugatiak és a szovjetek közti együttműködésnek. A végeredmény ilyen szempontból teljes kudarc: az amerikaiakat kiszolgáló repülőtereken dolgozó szovjetek többségét érte valamilyen retorzió azért, mert túl jóban voltak a kapitalistákkal, de még Alexander Novikov szovjet légi marsallt is börtönbe zárták és megkínozták, mert szolgálataiért még az amerikai Legion of Merit kitüntetést is megkapta. Novikov Sztálin 1953-as haláláig munkatáborban raboskodott, szabadulása után tanár és író lett, a szovjet pilótaképzés meghatározó alakja.