Index Vakbarát Hírportál

Nézze közelről, ahogy tüsszent a Nap!

2014. június 2., hétfő 09:19

Május kilencedikén készült az IRIS nevű NASA-műhold most nyilvánosságra hozott felvétele, amin egy hatalmas, a Földnél ötször nagyobb koronakidobódás látható. A Napot alkotó anyag az IRIS-t működtető csillagászok szerint 2,5 millió kilométeres óránkénti sebességgel szakad el a felszíntől.

A felvétel nem pusztán a szakértelem gyümölcse, Bart De Pontieu, a műholdon dolgozó kutatócsoport vezetője szerint a szerencsének is komoly szerep jut. „Aktív régiókra közelítünk rá, és reméljük, hogy flereket és koronakidobódásokat látunk majd. Ez az első alkalom, hogy az IRIS ilyen tisztán látott rá egy koronakidobódásra, ezért ilyen izgatott a csapat.”

A felvételen az is látszik, ahogy egy vonal mozog át a képen. A magyarázat szerint ez egy spektrográf, vagyis egy olyan eszköz, ami a hullámhossz alapján osztja fel a beáramló fényt, hogy a tudósok mérni tudják a Napból kirobbanó anyag hőmérsékletét, gyorsulását és sűrűségét.

Rovatok