A heidelbergi MPIA kutatói izgalmas kérdést vetettek fel:

Jó kérdés, mert a Föld és a Hold is ki van lyuggatva kráterekkel, melyek arra utalnak, hogy bolygónk szinte egész története során nagy sebességű, az élet számára katasztrofális becsapódások elszenvedője volt.

Mindenki ismeri például a Chicxulub krátert, de ha e név hallatán csak ostobán bámul, mint egy Brontosaurus a meteorzáporban, akkor is jó nyomon jár: ezt a gigantikus, 65 milió évvel ezelőtt létrejött krátert hozzák összefüggésbe a dinók kihalásával. A Földön körülbelül kétszáz nagy becsapódási krátert ismerünk, de ennél nyilván több van/volt, csak ezeket vagy még nem fedeztük fel, vagy már régen erodálódtak.

A heidelbergi MPIA kutatóit tulajdonképpen az nem hagyta nyugodni, hogy

Azt például tudtuk, hogy a kráterek egy részét hosszú periódusú üstökösök becsapódása hozta létre, melyek nagy valószínűséggel az Oort-felhőből származtak. A kutatók azonban ennél is többet tudnak:

Fabo Feng és kollégája, Coryn Bailer-Jones dinamika modelleket konstruáltak annak vizsgálatára, hogy a két mechanizmus miként jelentkezhet a hosszú periódusú üstökösök időben változó becsapódási rátájában és a szintén nem egyenletes eloszlásúnak észlelt perihélium-hosszúságaikban. A tudósok nagyszerű ábrák segítségével is elmagyarázzák, hogy miről is van itt szó:

Egyébként megvan a válasz a cikk elején feltett kérdésre:

A kutatók szerint a Nap mozgása által indukált üstökösbecsapódások csak kis részét adták az elmúlt 250 millió év becsapódásainak, tehát nem emiatt jön el hamarabb az armageddon. Ebben az időszakban – egészen napjainkig – a kráterek számában fokozatos emelkedés látszik. Az őket létrehozó becsapódásokat valószínűleg egy szétszakadt nagy aszteroida darabjai okozták.