A szurikáta (Suricata suricatta) valószínűleg mindenkinek a kedvenc mongúzfajtája, köszönhetően a sok dokumentumfilmnek, amikben körülrajongták a cuki testtartásukat, hülye kis pofájukat, macskaszerű törleszkedésüket és a nagy-nagy családszeretetüket.

Ha továbbra is szeretné elhinni ezt a szép mesét, itt hagyja abba az olvasást; a szurikáták tényleg aranyosak, tényleg jó szülők, tényleg olyan hülye kis testtartásban őrködnek, ennél többet nem is érdemes tudni róluk.

Épp ezért kevesen tudják, hogy bár a szurikáták gondos anyaként felnevelik a kölykeiket, később akár ellenük is fordulhatnak. Ez elsősorban a nőstényekre jellemző: az anyaállat ugyan felnőttkoráig gondoskodik a kicsinyéről, de egy idő után kiutálja a nőstényt a kolóniából, méghozzá mindenféle aljas módszerekkel.

Az elmélet szerint az alfa nőstények ezt azért csinálják, hogy megakadályozzák a beltenyészetet. Mivel a szurikáták nagyobb kolóniákban élnek – ahol mindig van egy, az utódnemzésért felelős pár, és az őket segítő többiek –, a kutatók feltételezték, hogy az alfa nőstény így próbálja meg kiszorítani a riválisait, csak azért, hogy neki és a kölykeinek több figyelem jusson.

A Nature Communicationsben megjelent friss tanulmány szerint viszont más oka van a szurikáták agresszív viselkedésének. A zoológusok 12 csoportból válogatták ki az alárendelt példányokat (tehát nem az alfa hímeket és nőstényeket), majd fogamzásgátló injekciókkal tesztelték őket.

Megfigyelték, hogy az alfa nőstények sokkal kevésbé próbálták meg elmarni a csoporttól a nemzőképtelen társaikat; nyilván rájöttek, hogy nem jelentenek konkurenciát az utódokra nézve, és minél többen segítenek a házimunkában, annál jobb.

A kutatók azt is megállapították, hogy ha az alfa nőstényeknek nem kell hatalmi harcokat folytatni, minden energiáját a kölykökre és a táplálkozásra fordíthatja. Emiatt a terhessége alatt kövérebbre hízhat, és gyorsabban növekvő, egészségesebb utódai lehetnek. Feltéve, hogy a nagyi nem öli meg őket.