Amióta az RMS Titanic elsüllyedt 1912-ben, a tudósok próbálják megfejteni, pontosan mi vezetett a luxushajó katasztrófájához. Korábbi tanulmányok szerint extrém időjárási körülmények összejátszása kellett. Az angliai University of Sheffield kutatása szerint viszont 1912 egyáltalán nem volt különleges év, sőt, a mai hajók útjába kerülő jéghegyek még nagyobbak is, mint akkor voltak. „1912-ben elég sok jégheggyel találkozhattunk, de a szám még így sem volt kiemelkedő a korábbi rekordok között. Ez szemben áll a korábbi nézetekkel, melyek szerint a jéghegyveszély kiemelkedő volt abban az évben” – mondta Grant Bigg, az egyetem kutatója a Huffington Postnak. 

Bigg és kollégái több jéghegyszámot megvizsgáltak az Atlanti-óceánon a huszadik században, és kifejezetten figyeltek azokra, amelyek a 48. szélességi foknál úsztak, ahol a Titanic is közlekedett.

A kutatók szerint 1912-ben 1038 jéghegy járt arra, ha 12 hónapos átlagot nézünk, azt meghaladja a fenti szám, de ennél sokkal többet is megfigyeltek már ennyi idő alatt. A kutatók megvizsgálták a szokatlan időjárási körülményeket is, de megint csak azt találták: az idő viszonylag normális volt, sokkal extrémebb körülményeket láthattunk más években. Jéghegyre lehetett számítani azon az útvonalon, valószínűleg inkább a hajó sebessége okozta a problémát. Régebben emiatt a kapitányt okolták.

A kutatók közelebbről is megvizsgálták a jéghegyek pályáját abban az évben, és találtak egyet, ami kiemelkedett a többi közül: Grönland délnyugati részéről szakadt le 1911-ben, és annak a helynek a közelében úszott el, ahol a Titanic elsüllyedt. Modelljük szerint a jéghegy nagyjából 500 méter hosszú volt, amikor levált, aztán folyamatosan összezsugorodott, nagyjából 125 méteresre. Egy ekkora méretű jégheggyel ütközött a Titanic.

A kutatók szerint egyre több hasonló leválásra lehet számítani, ami növeli a jégheggyel ütközés veszélyét. A kutatók eredménye a Significance című szaklapban jelent meg.