Index Vakbarát Hírportál

A NASA feltalálta a butaholdjárót

2014. augusztus 28., csütörtök 10:31

Az idegen égitestek felderítését a NASA nem bízza a véletlenre. Általában egy csúcstechnológiás robotot küld a Holdra vagy a Marsra, hogy a bolygófelszínt vizsgálja; ilyen például a Marson járőröző Curiosity is. De az 2,5 milliárd dollárba kerül, és még így is megeszi a kosz.

Mi lenne, ha egy, nagyon okos robot helyett sok kicsit küldenének, amik kiegészítik egymást?

Ezen gondolkozott a NASA is, amikor létrehozta a Kennedy Űrközpontban már tesztelt Swarmy-hordát. Ezek közel sem olyan fejlettek, mint a Curiosity, de rajban működnek, mint egy rovarkolónia. A négy lendkerekes jármű wifi, GPS és webkamerák segítségével tájékozódnak és oldanak meg feladatokat; a kutatók azt vizsgálják, hogy munkavégzés közben mennyire tudnak együttműködni.

Még egyszer: ezek a járművek sokkal kezdetlegesebbek a Curiositynél. Viszont az a képességük, hogy csoportban dolgozhatnak, biztosítja, hogy egyszerre nagyobb területet vizsgálhassanak át, és biztonsági szempontból is jó döntés lehet: ha az egyik holdjáró lerobban, még mindig lesz három másik, hogy helyettesítse.

Az embereket sokáig az érdekelte, hogy annyi okos kütyüt és számítási kapacitást zsúfoljanak egy robotba, amennyit csak lehet. Mostanra kezdenek rájönni, hogy a kisebb, egyszerűbb robotok is együttműködhetnek, hogy elvégezzenek egy feladatot.

– mondta a projekten dolgozó mérnök, Kurt Leucht.

A most bemutatott gépek természetesen még csak prototípusok, de ha a teszteken jól teljesítenek, nem kizárt, hogy egyszer az űrbe is eljuthatnak.

Rovatok