Az evolúció és az ősrobbanás elméletei valósak, és Isten nem egy „varázsló varázspálcával” – jelentette ki Ferenc pápa a Pápai Tudományos Akadémián. A szakértők szerint ezzel vége az áltudományos kreacionizmusnak és az intelligens tervezésnek, amelyeket még elődje, XVI. Benedek is támogatott.
A pápa szerint egyik tudományos elmélet sem inkompatibilis a teremtő létezésével, szerinte sokkal inkább igénylik azt. „Amikor a teremtésről olvasunk a Teremtés könyvében, azt képzelhetjük, hogy Isten egy varázsló varázspálcával, aki képes bármit megtenni. De ez nem így van” – mondta.
„Az ősrobbanás, amelyről ma úgy gondoljuk, hogy a világ eredetét magyarázza, nem áll szemben az isteni teremtő beavatkozásával, inkább igényli azt” – fogalmazott. Az evolúcióról ugyanezt mondta: valami kellett, ami később fejlődhetett.
A pápa ezzel mostantól az úgynevezett teista evolúció tanait támogatja, amelyek arról szólnak, hogy a tudományos elméletek helyesek lehetnek, de minden keletkezéséhez azért szükség volt Istenre. Az egyház korábban nem engedett a teremtésből, még az előző pápa is, ha nem is szó szerint, de nagyon szigorúan értelmezte a Bibliában leírtakat, ezért a legújabb tudományos elméletekkel szemben foglalt állást. Ferenc pápának egyébként vegyésztechnikusi diplomája van.