Index Vakbarát Hírportál

Ők álltak a CIA vallató technikái mögött

2014. december 10., szerda 23:04

A CIA kínzásba hajló vallatási módszereit feltáró jelentésről már a megjelenése napján részletesen írtunk. A jelentésből azonban kiderül az is, ki az a két pszichológus, akik a megszégyenítő eljárás szellemi atyjai, levezénylői és értékelői is voltak. Ismerjék meg James Mitchellt és Bruce Jessent, akik ma is vallják, hogy becsülettel szolgálták a hazájuk érdekeit.

Az amerikai szenátus hírszerzési bizottságának kedden nyilvánossá vált jelentése szerint a 2001. szeptember 11. után elfogott terroristagyanús foglyokat embertelen módszerekkel próbálták szóra bírni, ráadásul a módszerek hatékonysága is kétes, a CIA pedig nem tájékoztatta megfelelően a kongresszust. Az érintettek szerint a jelentés túlzó és szelektív, illetve figyelmen kívül hagyja a CIA ügynökeinek szintén embertelen erőfeszítéseit hazájuk védelmében.

A nagy vitát és nemzetközi tiltakozást kiváltó módszereket két pszichológus dolgozta ki és felügyelte, akik összesen 81 millió dollárt (20 milliárd forintot) kaptak a fáradozásaikért. A jelentésben szereplő legtöbb személyhez hasonlóan ők is álnéven szerepelnek, de Grayson Swigert és Hammond Dunbar valódi identitása már 2007-ben, a téma első felbukkanásakor kiderült: James Elmer Mitchell és Bruce Jessen az igazi nevük.

A kínzások arcai

A CIA akkor figyelt fel a két pszichológusra, amikor még a légierő Survival, Evasion, Resistance and Escape (SERE) nevű programjában dolgoztak, ahol az amerikai katonákat készítették fel arra, hogyan képesek legyenek túlélni és ellenállni a vallatásnak, ha esetleg fogságba esnek. Az új munkakörben gyakorlatilag ennek a visszafordítását kapták feladatul, vagyis hogy

találják meg a tökéletes receptet a foglyul ejtett ellenség megtöréséhez.

Bár az volt a dolguk, hogy új vallatási módszereket dolgozzanak ki, egyikőjüknek se volt semmiféle tapasztalata a hagyományos eljárásokról, mint ahogy úgy általában a terrorizmus-elhárításról, az al-Kaidáról, vagy éppen az arab világ kultúrájáról sem. A CIA-nál ugyanakkor ezt inkább előnyként értékelték, hiszen a szakemberektől éppen az újszerű megközelítést várták el.

Terrorral a terror ellen

2002-ben a frissen elfogott al-Kaida-fejes, Abu Zubajda vallatásába kapcsolódtak be először, ahol rögtön bele is fogtak a szaktanácsadásba. Eleinte ingermegvonásos kísérletnek vetették alá, amely során az érzékszerveit elzárták a külvilágtól. Később a SERE tréningprogramjából vett 12-féle válogatott kínzást hajtották végre rajta, az alvásmegvonástól a dobozba záráson, a rovarokon és a bepelenkázáson át az élve eltemetésig. (A technikák nagy részét külön cikkben ismertettük.) Végül vízbefullasztásos szimulációnak vetették alá, összesen 83-szor, mire belátták, hogy nem tud több információt.

A kínzások célja a foglyok megtörése volt, azt remélték, hogy olyan kiszolgáltatott fizikai és lelki állapotba tudják őket juttatni, hogy képtelenek legyenek ellenállni a vallatásnak. Ezt hívják tanult tehetetlenségnek, amely akkor alakul ki, ha a kísérleti alanyt addig érik negatív ingerek, amíg teljesen fel nem adja, hogy egyáltalán megpróbáljon ellenállni nekik.

A módszer sikere nemcsak azért kérdéses, mert a jelentés szerint a gyakorlatban semmilyen igazán fontos új információhoz nem vezetett. Azért sem tartják hatékonynak, mert a teljesen demoralizált rabok gyakran olyasmit is bevallanak, amit el se követtek, ha úgy érzékelik, hogy ezt várják el tőlük a fogva tartóik.

Teljes körű szolgáltatás

Mitchell és Jensen 2002-től álltak kapcsolatban a CIA-val, és 2005-ben alapították meg a közös tanácsadó cégüket, amelyen keresztül aztán szerződtek az ügynökséggel. 2007-re már 60 alkalmazottal működött a cég, és a CIA hozzájuk szervezte ki a vallatási teendők nagy részét. A jelentés szerint a 2009-es szerződésbontásig összesen 81 millió dollárt gyűjtöttek így össze, de fejenként is kaptak 1,5 és 1,1 milliót, sőt a CIA köteles 2021-ig fedezni a cég nyomozási költségeit is.

Amellett, hogy villámgyorsan az utóbbi évek egyik legkínosabb emberjogi botrányának főszereplőivé váltak, Mitchell és Jensen történetében extra csavar, hogy az alkalmazásuk a CIA szabályzatával is szembement. Nemcsak a vallatási program kidolgozói és kizárólagos felügyelői voltak ugyanis, hanem a saját munkájuk értékelésével is őket bízták meg.

Az ő feladatuk volt megállapítani, mennyire végezték hatékonyan a dolgukat.

Arra jutottak, hogy a tevékenységük nélkülözhetetlen a raboktól remélt értékes információ megszerzéséhez, és a saját módszereik további alkalmazását javasolták. Mindezt napi 1800 dollárért.

Zubajda például hiába nem tudott semmit, megállapították, hogy a vallatása sikeres volt, és

a nála alkalmazott technikákat mintaként kellene használni más értékes foglyok jövőbeni kihallgatásaihoz.

Így is lett, a módszereiket még legalább két tucat további vallatás során vetették be. A szeptember 11-i merényletek kiötlésével vádolt Hálid Sejk Mohamed megvizsgálása után pedig azt javasolta a pszichológuspáros, hogy a továbbiakban csak ők kezelhessék, méghozzá más vallatókhoz képest négyszeres áron.

A legjobbat a hazáért

Bár Jessen korábban azt mondta, titoktartási szerződés köti őket, még 2007-ben, a nevük első felmerülésekor közleményt adtak ki, amelyben kiállnak amellett, hogy a tanácsaik és a munkájuk végig legális és etikus volt, illetve büszkék arra, amit az országukért tettek.

Már idén, de még áprilisban Mitchell elmondta, hogy mélységesen leegyszerűsítőnek tartja az ellenük még korábban felhozott vádakat. Szerinte ő csak a tőle telhető legjobban nyújtotta, amikor a legmagasabb kormányzati körökből megkeresték, hogy segítsen a hazájának, ráadásul a mostaninál sokkal fenyegetőbb időszakban. Nem szörnyeteg, hanem tudós, aki körültekintően járt el, és meg van elégedve az eredményeivel, egyébként pedig az Amnesty Inernational gyermekjogi programjának lelkes támogatója.

Az érdemeiket pedig azért nem ismerik el szerinte a bírálóik, mert attól tartanak, hogy ha bevallanák, hogy a módszerük működik, az amerikaiak ellen is nagyobb eséllyel alkalmaznák azt. Mitchell egyébként ugyanebben a Guardian-interjúban beszélt arról is, hogy a globális felmelegedés egy mítosz.

Mintha valaki rátolatna a kocsifeljáródra, és odaborítana egy rakás gőzölgő lószart

– ezt pedig már kedden mondta az ABC Newsnak, az általa politikailag motiváltnak és igazságtalannal tartott jelentés nyilvánosságra kerülése után.

Vagyis az álláspontok nem közelednek. A két pszichológus önértékelése, illetve a Bush-adminisztráció feltétlen védelmezőinek véleménye nagyon messze van attól, amit a jelentés megállapított. A két oldal között feszülő ellentét ugyanakkor nem redukálható a két nagy párt nézetkülönbségére, amit jól mutat, hogy a republikánus John McCain is a nemzet szégyenfoltjának tartja a CIA-vallatásokat.

Rovatok