A Heathrow repülőtér mellett feleresztett drón okozott majdnem balesetet, hozta nyilvánosságra az ijesztő történetet a brit sajtó. A történetnek annak ellenére különös jelentősége lehet, hogy valójában semmi sem történt: a közeledő karácsony miatt Angliában ezerszámra veszik egymásnak a kis méretű, távirányítású, jellemzően kamerával és GPS-szel felszerelt repülő szerkezeteket a britek. A szakemberek szinte minden, a kütyüvásárlásnak kedvező kultúrájú országban arra figyelmeztetnek, hogy hamarosan robbanásszerűen megnő a drónok száma, szóval vagy most szabályozzák őket valamilyen törvénnyel, vagy felkészülhetünk arra, hogy a cikk első mondatából lassan kikopik a majdnem szó.
A magyar drónhelyzet sem különbözik sokban a nemzetközi viszonyoktól. Itthon is elérhetővé váltak a pár tízezer forintos, kis sebességre és repülési magasságra képes, de kamerával, és akár helymeghatározóval is felszerelt kis gépek, és igazából ezekre sem alkalmazható a légi közlekedést most szabályozó jogszabályok egyike sem.
Jellemzően multi-, és főleg kvadrokopterekről van szó (sok, illetve négymotoros helikopter-szerűségekről), de az Óbudai Egyetemen meglepően nagy hatótávolságú, előre programozott repülési útvonalat önállóan teljesíteni képes, segítség nélküli fel- és leszállásra alkalmas gépeket is fejlesztettek, agy ott van az ELTE Biológiai Intézetének tudóscsoportja, amelynek tagjai a világon egyedülálló megoldást használó, rajban repülni képes drónokkal dolgozik.
A drónok közben szinte minden tömegrendezvényen is megjelentek, de speciális képességeiket az Andrássy úti tetőtűz, illetve az ónos esőben súlyos sebeket szerzett erdők filmezésénél is bemutatták már. A magyar törvények egyelőre nem igazán tudják hova tenni ezeket az eszközöket, de a mozgolódás már elindult.
A Fidesz-kormányzattól ritka, hogy nem csak úgy mondja, hogy széles körű egyeztetést folytat, hanem valóban ezt is teszi: folyamatosan keresi a drónokkal kapcsolatban tapasztalatot szerzett szervezetek, cégek és magánemberek véleményét, és 2015 februárjában kétnapos rendezvényen egyeztetik majd a véleményeket annak érdekében, hogy valóban olyan törvény szülessen, ami úgy szabályoz, hogy közben élni is hagy.
A pillanatnyi állás szerint nagy valószínűséggel a szerkezetek mérete, tömege, maximális repülési magassága és sebessége alapján választják majd el az engedélyköteles és a szabadon tartható drónkategóriákat. Ha ön most egy pillanatig is azt hiszi, hogy az engedélyköteles drón valami rossz vicc, nézze meg ezt a videót, amin egy gázturbina hajtású repülőmodell látható:
Most, hogy mindannyian egyetértünk abban, hogy vannak drónok, amikhez engedély kell, lássuk, mi minden van még, ami miatt nem baj, ha az állam, illetve bizonyos szervek és hivatalok tudnak arról, kinek van drónja, és a használatukat képzéshez kötik.
Több irányból is meg lehet közelíteni a problémát. Az egyik irány az ütközéselkerülés témaköre. Bár elsőre nem tűnik bonyolultnak az, hogy pár ezer darab, cipős doboznyi repülő kényelmesen elférjen az ország légterében, valójában nagyon nagy szükség van annak megoldására, hogy a gépek legalább lokálisan tudjanak egymásról.
Képzeljük el, hogy öt év múlva hány drón filmezi majd az augusztus huszadikai tűzijátékot, és képzeljük el, mekkora sérülést okoz egy drón, ami a tömött légtérben egy másik drónnal ütközve, úgy 20 méter magasból pont a bámészkodó tömegre zuhan. Még ennél is fontosabb, hogy a nagyobb teljesítményű drónok szóljanak a rendes gépeknek (helikoptereknek, utasszállítóknak) arról, épp merre járnak.
A baj igazából ott van, hogy a nagy, utas- és teherszállító gépeknek ugyan van ilyen, légi közelséget figyelő, és kitérési manővert még időben javasló műszere, de ez nem kompatibilis azokkal a cuccokkal, amik elég kicsik és könnyűek ahhoz, hogy egy drónra is fel lehessen őket szerelni. A technológia létezik, azonban az olyan, ami kicsi és elég okos ahhoz, hogy kommunikálni tudjon a TCAS nevű rendszerrel (ez az, amit a gépek egymás elkerülésére használnak), most még tízezer dollárba kerül. Ez az ár idővel jóval lejjebb mehet, az indexnek nyilatkozó szakértők szerint valójában filléres elektronikát használó szerkezetről van szó, ami csak azért drága, mert most még kuriózumnak számít.
Viszont a lényeg, hogy még mindig egyszerűbb és ésszerűbb a drónokat ellátni a megfelelő rendszerrel, mint hogy a nagygépeken elvégezzék ugyanezt a cserét, milliárdokért. Persze a józan ész is azt diktálja, hogy a drónok legyenek azok, amik az elkerülést elsősorban intézik: a kis gépek általában jobban bírják a hirtelen irányváltással járó terhelést, mint az emberek az utasszállítón, és a kár is kisebb, ha egy drón zuhan le, mintha egy London-Budapest menetrend szerinti járat.
Szintén a nagygépekhez és a friss brit esethez köthető az a probléma is, hogy sokan, akik drónt rendelnek a neten, bele sem gondolnak, mit vállalnak be ezzel. Az általunk megkérdezett szakértők szerint az még csak egy dolog, hogy az embereknek fogalmuk sincs, mennyire gyakorlást igényel az, míg üzembiztosan használni tudják majd a gépet.
„Sokkal fontosabb az, hogy annak, aki nem kapja meg a megfelelő képzést, ötlete sincs, milyen összetett dolog a légtérszerkezet, vagy hogy milyen turbulenciákat okoz mondjuk egy felszálló repülőgép”
– fogalmazta meg egy, a drónokat napi szinten használó forrásunk. „Az az alap, hogy még akkor is lehet baj, ha az ember a saját kertje felett repked. Jöhet egy széllökés, megjelenhet egy szúnyogirtó repülő, rosszul számítjuk ki a távolságot a tető és a drón között. Az ilyesmit meg lehet úszni azzal, hogy összetörjük a drónt, de abból tragédia is lehet, ha akár csak egy kis méretű kvadrokoptert csapunk oda egy felszálló utasszállítónak.”
A biztonság mellett fontos kérdés az adatvédelem is, itt azonban már korántsem annyira egyértelmű a helyzet. Abban mindenki egyetért, hogy nem jó, ha – képletes példával élve – a drónok esetében is lehetőség lesz friss jogsis gazdag gyerekeknek tuning gépeket adni mindenféle korlátozás nélkül. Azonban az adatbiztonság nehezen megfogható kérdés, és a jelenlegi állás szerint az állam nem is a jó végét fogta meg a történetnek.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információbiztonsági Hivatal honlapján elérhető az az ajánlás, ami tulajdonképpen nagyjából ugyanazt hozhatja el, amit ugyanez a hivatal a Google StreetView szolgáltatásával kapcsolatban elintézett: elvben fontos, de gyakorlatban követhetetlen elvárások miatt évekkel tolhatja ki a drónok magyarországi elterjedését.
Egyszerűen nem életképes például, hogy a magáncélra vásárolt, kis teljesítményű gépek felhasználói minden felszállás előtt figyelmeztessék a körülöttük élőket és tartózkodókat, illetve hogy biztosítsák nekik a megfelelő jogi védelmet. Magyarra lefordítva ez annyit jelent, hogy viszonylag hamar törvényt sért az, aki nem szól a szomszédainak, illetve aki a Facebookra való feltöltés előtt nem küldi el mindenkinek néhány napos határidővel a kész felvételt.
Az sem életszerű, hogy a kamera látómezejébe esők közül mindenki érintett, hiszen egy szélesebb, mondjuk 120 fokos látómezejű kamerával ez egy kisebb városban is jó néhány száz családi házra bővíti a kört. Technikailag megoldható a NAIH ötlete, hogy ha a távirányítású drón felszállási pontja és célja között nagyobb távolság van, akkor a gép az utazás idejére kapcsolja ki a kameráját, de a gyakorlatban inkább plusz veszélyt hoz. A gép irányítója, illetve az önálló repülést végző szoftver alapvető vizuális információktól esik el, például attól, hogy hol vannak kifeszítve a villamos távvezetékek.
A légi fotózás amúgy is érzékeny téma. Több forrásból is úgy tudjuk, hogy az érvényben lévő szabályozás alapján pillanatnyilag még ahhoz is engedély kellene, hogy valaki egy utasszállító ablakából kifényképezzen, és a helyzetet súlyosbítja, ha a képet még a Facebookon is megosztja. Elég képlékeny ugyanis az a megfogalmazás, hogy
és ehhez, illetve az így szerzett adatok közzétételéhez engedély kellene. Szerencsére viszonylag ritkán büntetnek meg embereket azért, mert a tetőablakon kihajolva fényképeznek, és eddig minket sem keresett meg senki, pedig az ország jelentős részét lefényképeztük, mikor szélnek eresztettünk egy meteorológiai ballont.
A 399/2012-es kormányrendeletből tudomásunk szerint egy szerkesztési hiba miatt került ki az a rész, ami bizonyos felbontású és célú légi fotózást kivett volna a rendelet hatálya alól, de a lényeg, hogy a drónok szabályozása nem csak addig tart, hogy meghatározzuk, milyen sebesség az, ami felett már pilótavizsga kell az eszköz használatához.
Természetesen teljesen egyértelmű, hogy mindegy, mi lesz a törvényben: aki tiltott célra akarja majd használni a drónt, az arra fogja használni. Ezzel a feltétellel persze úgy általában nem kellene törvényt hozni semmire, szóval inkább azt a középutat kellene megtalálni, ahol az alapvetően jogkövető állampolgárokat nem szekálják halálra csak azért, mert repülne egy kört.
Szintén nehezen érthető az a kitétel, ami a hatóságok és a katasztrófavédelmi szervek által használt drónok kivételével megtiltaná mindenkinek, hogy a gépeket olyan célokra használják, ami alapvetően a hivatalos szervek feladata. Az odáig rendben van, hogy a drónokat ne lehessen más emberek célzott követésére vagy megfigyelésére használni, bármennyire is hatékonyan tudnák ezt bevetni olyanok, akik biciklitolvajok lefülelésére használják a szabadidejük nagy részét.
Viszont hogy a NAIH ajánlása szerint a civil drónok nem használhatók katasztrófa-elhárítási helyzetben, az minimum meglepő. Tegyük fel, hogy néhány gyerek elsodródik a parttól a Balaton közepe felé, és jön a vihar. A szomszédos kikötőben ott áll a mentőszolgálat motorcsónakja, de hát jó lenne tudni, merre is vannak a gyerekek. A strandon pont van valakinél egy drón, mert a nádasban élő szárcsákat videózta aznap. Már indítaná is fel a gépet, de aztán eszébe jut, hogy neki tilos ilyen, jellemzően állami feladatra használni azt, így elpakol és hazamegy.
Szerencsére a NAIH csak az egyik résztvevő a drónok jövőjét meghatározó folyamatban, és ami ennél is fontosabb: az ajánlás csak helyenként tűnik úgy, mintha a megfogalmazó kizárólag a károkozás lehetőségét látná egy új technikai vívmányban.