Index Vakbarát Hírportál

Magyar gyerekmúmiát mutatnak be

2015. április 7., kedd 16:36

Arányi Lajos orvos torokgyíkban elhunyt kisfiának 150 éves múmiája kerül a Magyar Természettudományi Múzeum Múmiavilág című kiállításába a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár felajánlásában. 

A múzeum évek óta őrzi Arányi Lajos orvos néhány esztendős kisfiának múmiáját. Gyermeke halála után Arányi Lajos kisfia testét bebalzsamozta, felöltöztette, majd kis székre ültetve haláláig az íróasztala mellett őrizte. A 150 éves múmiát pénteken szállítják át a Magyar Természettudományi Múzeum Múmiavilág kiállításába - közölte a múzeum kedden az MTI-vel.

Arányi Lajos a mai patológia alapjainak 19. századi megteremtője balzsamozta be többek között I. Ferenc József és Erzsébet királyné kislányát, valamint gróf Széchenyi István testét is.

Testemlékeket mutatnak be

A május 17-ig látogatható vándortárlat öt kontinens évezredes vagy épp néhány százéves emberi és állati testemlékeit mutatja be. A kiállításban láthatta a közönség azt a világhíressé vált, mumifikálódott szerzetest rejtő Buddha-szobrot is, amelyet holland tulajdonosa március közepén váratlanul összecsomagoltatott és elszállíttatott a budapesti múzeumból.

A látogatókat a különleges leleteken túl más érdekességgel is várják a kiállításban: a bemutatótér közepén egy berendezett, működő antropológiai laboratóriumot hoztak létre, amelyben bárki megismerkedhet az antropológiai kutatás eszközeivel. A múmiák nemének és korának meghatározása után a látogatók maguk is megvizsgálhatják az itt elhelyezett maradványokat. A laborban előre meghirdetett időpontokban a múzeum antropológusai tartanak bemutatókat és végeznek méréseket.

Budapest után a tárlat tovább utazik Luxemburgba, Svájcba, Írországba és Svédországba, ezután kerülnek vissza az emlékek az anyaintézményekhez.

Rovatok