Index Vakbarát Hírportál

Megsemmisült a Messenger, a Merkúr első műholdja

2015. április 30., csütörtök 23:35 | nyolc éve frissítve

Tizenegy éves küldetését befejezve lezuhant a Merkúr első műholdja, az amerikai Messenger (MErcury Surface, Space ENvironment, GEochemistry, and Ranging) űrszonda - közölte a NASA nyomán az MTI.

Miután elfogyott az üzemanyaga, a Messenger több mint 14 ezer kilométeres sebességgel csapódott a Naprendszerlegbelső bolygójának felszínébe, egy 16 méteres átmérőjű krátert ütverajta.

A Messenger csupán a második űrszonda, ami eljutott a Merkúr közelébe. Az első a szintén amerikai Mariner-10 volt, ami az 1970-es évek közepén háromszor közelítette meg a Merkúrt, de felszínének alig harmadát tudta megfigyelni.

A most lezuhant űrszondát 2004 augusztus 3-án indították útnak, azóta több mint 7,9 milliárd kilométert tett meg, és útja során 15-ször repült el a Nap mellett. A Messenger hatszor hajtott végre úgynevezett gravitációs hintamanővert - egyszer a Föld, kétszer a Vénusz, háromszor a Merkúr mellett -, míg 2011. március 18-án a bolygó körüli pályára állt.

A műhold kutatási programját eredetileg egy földi évre tervezték, a küldetés végül négy évig tartott, az űreszköz fantasztikus tudományos programot hajtott végre. A 427 millió dollárba kerülő küldetés során 277 ezer felvételt készített a Messenger, aminek köszönhetően elkészült az általa 4105 alkalommal megkerült Merkúr eddigi legpontosabb térképe. 2012-ben bebizonyosodott, hogy a bolygó pólusvidékein, a kráterekben bőséggel található vízjég és széntartalmú szerves anyag, amit a távoli múltban becsapódó aszteroidák és üstökösök hozhattak az égitestre.

A John Hopkins Egyetemen a NASA megbízásából működő irányítóközpontban hat pályakorrekciós manővert hajtottak végre, megnövelve az űrszonda pályamagasságát és némiképp elhalasztva ezzel a Messenger elkerülhetetlen végét.

Az utolsó pályakorrekciós manőverrel elfogyott a hélium maradéka. A nemesgáz eredetileg a hajtóanyag összenyomására szolgált, amikor azonban az utóbbit felhasználták, üzemanyaggá lépett elő.

A következő, 2017-ben felbocsátandó, BepiColombo nevű Merkúr-űrszonda 2024-ben áll majd a bolygó körüli pályára. Abban a misszióban az amerikai mellett részt vesz majd az európai és a japán űrkutatási ügynökség is.

Rovatok