Index Vakbarát Hírportál

Elkészült a világ első malária elleni védőoltása

2015. április 30., csütörtök 15:37

Az utolsó tesztek is sikeresek voltak, és ennek hála a világ első malária elleni védőoltása idén októberben kapható lesz a világ gyógyszertáraiban. Ezzel több millió életet menthetnek meg a halálos betegségtől.

A klinikai tesztek harmadik fázisán átjutott vakcina neve RTS,S/AS01, és a fiatal afrikai gyermekek körében az oltás után négy évvel is kifejti a hatását, ez derül ki a Lancet című orvosi szaklapban publikált tanulmányból. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy a vakcina a klinikai és  súlyos maláriás esetekben egyaránt hatásos, és nagyobb védelmet nyújt a gyermekeknek, mint a csecsemőknek.

A védőoltás hatása idővel csökken, de egy újabb dózissal fenntartható a védelem. Mivel 2013-ban körülbelül 198 millió maláriás eset volt, egy ilyen vakcina nagy horderejű változást okoz a parazita által leginkább fertőzött országokban.

A tavaly elindított, másfél éven át tartó klinikai tesztben tizenötezer csecsemő és kisgyermek vett részt a Szaharától délre fekvő afrikai országokban. A vakcina a gyermekek 46 százalékának nyújtott védelmet a malária ellen, a csecsemőknél ez csupán 26 százalék volt.

Rovatok