Index Vakbarát Hírportál

Kétharmados többséget szereztek a kövérek

2015. május 6., szerda 18:06

Szomorú eredményeket közölt az MTI a magyarok elhízásáról és az európát jellemző trendekről. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OÉTI) által készített felmérés szerint 2014-ben a felnőtt magyarok 65 százaléka számított túlsúlyosnak vagy elhízottnak.

Összesen közel 5 millió embernek volt súlytöbblete.

Ennek egyik fontos mérője a haskörfogat.  Tavaly egy átlagos felnőtt magyar nőnek 91, egy férfinak 98 centiméter volt a haskörfogata. A hasi elhízottak száma különösen a középkorúak között ugrott meg: egy 35-64 éves magyar nőknek átlagosan 11 centiméterrel, a magyar férfiaknak 13 centiméterrel nagyobb a haskörfogatuk.

Mindeközben a WHO 53 ország egészségügyi adatait elemezve arra hívta fel a figyelmet, hogy a következő 15 évben drámaian megnőhet az elhízottak aránya Európában. A nemzetközi egészségügyi szervezet szerint a kontinenst egyenesen elhízásjárvány fenyegeti! Írországban például 2030-ra szinte minden felnőtt túlsúlyos lesz a prognózis szerint: a férfiak 91, a nők 83 százaléka, míg 2010-ben ez az arány még 76-56 volt (hasonló állapotban van jelenleg a magyar felnőtt társadalom). 

A kormányoknak többet kell tenniük, hogy korlátozzák az egészségtelen táplálkozás marketingjét és elérhetővé tegyék az egészséges ételeket

- mondta Laura Webber, a brit egészségügyi fórum munkatársa, amely részt vett a WHO projektjében. Az elhízás és a túlsúly nemcsak egészségügyi problémát jelent, hiszen az ilyen gondokkal küzdők gyakran szenvednek előítéletektől és diszkriminációtól is.

Rovatok