Index Vakbarát Hírportál

Szabad az út a Plutóhoz

2015. május 29., péntek 11:07

Megérkeztek a Földre a New Horizons által begyűjtött adatok, amiből kiderült, hogy a Pluto törpebolygó felé száguldó űrszonda előtt szabad az út . A NASA munkatársai aggódva nézték át az adatokat, mert egy mostanáig felfedezetlen hold, vagy annál jóval kisebb törmelékek is ripityára törhetik az elképesztő 16 kilométer per másodperc sebességgel repülő méregdrága műszereket. Ennél a sebességnél egy homokszemcse is lyukat ütne az űrszondán.

Nehogy azt higgye bárki is, hogy mindent tudunk már a Pluto környezetéről! Amióta a New Horizons útnak indult 2006-ban, négy új holdat találtak körülötte. Ez növelte az űrkutatók aggodalmát azzal kapcsolatban, hogy nem is olyan egyszerű elrepülni az aprócska égitest mellett. 

A NASA kutatói megállapították, hogy 75 millió kilométeres távolságból a Pluto leghaloványabb ismert holdja, a Styxnél feleannyira fényes égitesteket is észlelniük kell. Ha mégis vannak a Plutonál felfedezetlen holdak, akkor azoknak 5-15 kilométernél kisebb átmérőjűnek kell lenniük.

A New Horizons júliusban ér oda a Plutóhoz, és a irányítók addig még további vizsgálatokat végeznek el. Bízzunk benne, hogy sikerrel jár ez a történelmi küldetés. 

Rovatok