Index Vakbarát Hírportál

A Csuri üstökös éjszaka sem pihen

2015. június 10., szerda 16:40

A 67/P Csurjumov–Geraszimenko-üstökös, ismertebb nevén a Csuri éjszaka is aktív marad, legalábbis erről árulkodnak a Rosetta legújabb felvételei – írja az MTI.

Az űrszonda az OSIRIS (Optical, Spectroscopic, and Infrared Remote Imaging System) rendszerének nagy látószögű kamerájával készített felvételeket az égitestről. A napnyugta után fél órával készült képeken jól látszanak a porkilövellések a Maat-tartomány területén.

A projekt OSIRIS-csoportja a jelenséget azzal magyarázza, hogy egyre jobban felmelegszik az égitest, ahogy az üstökös a Naphoz közelít. Holger Sierks, az OSIRIS-program vezető kutatója szerint csak a legutóbbi időben kezdték észlelni az éjszakai porkitöréseket; ezeket korábban csak a napos régiókban regisztrálták. Az eddigi egyetlen kivételt a március 12-én, hajnalban észlelt porkitörés jelenti.

Az éjszakai jetek az üstökösmag növekvő aktivitásáról tanúskodnak.

– mondta Holger Sierks. A felvételek készítésekor a Csuri 270 millió kilométerre volt a Naptól, de ahogy közeledik az augusztusi találkozás, a sugárzás egyre intenzívebb lesz, és egyre emelkedik az üstökös megvilágított területeinek felszíni hőmérséklete is.

Az első vizsgálatok szerint az üstökösmag bizonytalan ideig valahogy tárolhatja a felszín alatt a hőt. Xian Shi, az MPS kutatója kifejtette, hogy míg a Csuri felszíne az éj beállta után hirtelen lehűl, a talaj belső rétegeinek hőmérséklete hosszabb ideig sem csökken. A korábbi amerikai üstökösszondák, például a Stardust és a Deep Impact felvételein is megfigyeltek éjszakai porkitöréseket, de részletes elemzést csak az OSIRIS nagyfelbontású felvételei biztosíthatnak.

Rovatok