Index Vakbarát Hírportál

Műtét közben ne hallgasson zenét! Főleg, ha orvos

2015. augusztus 9., vasárnap 14:21

Egy kis létszámú tanulmány szerint a műtétek alatt játszott zene életveszélyes lehet a páciensre nézve, ugyanis a zenét hallgató sebészeknek sokkal nehezebb a dolga. A Royal College of Surgeons szerint viszont nincs rá bizonyíték, hogy a műtét közbeni zenehallgatás általános problémát okozna a közkórházakban.

A kutatók 20 brit kórházban vettek filmre műtéteket. A filmeken közös pont volt, hogy az orvosok és nővérek nehezebben hallották egymást, és többször is vissza kellett kérdezniük. A sebésznek néha többször is el kellett ismételnie, hogy pontosan milyen orvosi eszközt kér.

20-ból 16-szor üvölt a drum n' bass

A tanulmányt a Journal of Advanced Nursing indította. A vizsgálathoz a műtő stratégiai pontjain helyeztek el kamerákat, hogy a verbális és nonverbális kommunikációt is nyomon követhessék. Végül 35 órányi anyagot rögzítettek, majd a végeredményt megmutatták a kollégáiknak. Nem a nővéreknek, hanem a vezető főorvosoknak, akik eldöntik, hogy milyen zene szóljon a háttérben.

A vizsgált 20 esetből 16-ban szólt valamilyen zene a műtőben.

Talán meglepődnek, de a műtőkben gyakran szól drum n' bass vagy elektronikus tánczene, amiket néha kimondottan hangosan bömböltetnek, főleg a legnépszerűbb slágereket.

Csakhogy ez eléggé megnehezíti a kommunikációt. A nővérek sokszor küszködtek vele, hogy megértsék, mit mond nekik az orvos. Egyszer egy nővér kérte meg az orvost, hogy kapcsolja ki a zenét, már ha fontos neki, hogy fejben tartsa, hány törlőkendőt használtak már el.

A zene hasznos is lehet

Más tanulmányok ugyanakkor azt mutatják, hogy a sebészek jobban tudnak koncentrálni, ha műtét közben szól valamilyen zene a háttérben. A Royal College of Surgeons álláspontja szerint a műtőben szóló zene nem lehet zavaró – tehát nem terelheti el a figyelmet az operációról.

Sharon-Marie Weldon, az Imperial College London munkatársa szerint a zene kimondottan hasznos lehet a műtőkben, ugyanis ott nagy az alapzaj, és mindig történik valami, ami megzavarhatja a koncentrációt. A zene viszont épp az elmélyülésben segíthet.

Rovatok