Index Vakbarát Hírportál

Villámgyorsan fejlődtek ki a dinoszauruszok

2015. december 9., szerda 13:00

Alig ötmillió év kellett a dinoszauruszoknak, hogy kifejlődjenek elődeiktől, a dinosauromorphoktól. Korábban azt gondolták, legalább 10-15 millió év kellett a fejlődéshez.

Egy új tanulmány azonban rövidebbé teszi a korai dinosauromorphok és az első dinoszaurusz megjelenése között eltelt időt. A tanulmányt a Utahi Egyetem paleolontológusai készítették.

A korai dinosauromorphok nagyon hasonlítottak a dinoszauruszokra, néhány fontos jellemző azonban hiányzott. Például a dinoszauruszoknak könnyen forgó csípje volt, a csigolyájuk pedig lehetővé tette, hogy erős lábizmuk legyen. Ennek köszönhetően sokkal gyorsabban futottak korabeli vetélytársaiknál, így előnyük volt az evolóció során.

Kutatók már nagyon régóta vizsgálják a dinosauromorphokat, de még mindig nagyon keveset tudnak róluk. A vizsgálat egyik tárgya az volt, hogy milyen idős az a kőzet, amelyben találták ezeket. A kutatók most argentin fosszíliákat tanulmányoztak és az eddigiektől eltérő módszerekkel arra a megállapításra jutottak, hogy fiatalabb a csontokat körülvevő kőzet.

A késő triászból származhatnak a csontok, nagyjából 234-236 millió évvel ezelőttről. A dinosauromorphok nem haltak ki azonnal, néhány fajuk legalább 20 millió évig élt párhuzamosan a dinoszauruszokkal.

Rovatok