Index Vakbarát Hírportál

Ha űrhajós akar lenni, itt a remek alkalom

2015. december 15., kedd 09:48

Űrhajósnak lenni fantasztikus dolog lehet, bár péknek lenni sem utolsó, már csak azért sem, mert a Nemzetközi Űrállomáson nem lehet lekváros buktát sütni. Aztán mégis többen lesznek pékek, mint űrhajósok, de pékekre mindig szükség van, űrhajósokra meg csak ritkán.

Most például igen: a NASA most hirdetett meg egy állást, amiben űrhajósokat keresnek.

Lássuk a feltételeket:

A NASA-nak azért van szüksége új űrhajósokra, mert a következő években számos, emberi közreműködést igénylő küldetést terveznek, például a Mars-utazást, ami a NASA egyik legfontosabb, hosszú távú célkitűzése. Mindenesetre ha jelentkezik, ne mondjon fel azonnal a munkahelyén, mert 2017-ig is eltarthat, mire a NASA kiválasztja a megfelelőnek tartott jelölteket.

És hogy mennyit lehet ezzel keresni? Legalább 66 ezer dollárt évente (18,9 millió forint), de a megfelelő szakmai tapasztalattal ez akár 144 ezer dollár (41,3 millió forint) is lehet. Ebből már lehet félretenni a nyugdíjra is, főleg, ha belegondolunk, hogy egy marsi kolónián valószínűleg kevés lehetőség nyílik az impulzusvásárlásra.

Rovatok